XILX. OHA 2. napja (Hétfő)

A mai napon volt a veszprémi Országos Honismereti Akadémia tényleges első napja a Megyeháza Szt. István termében.
A rendezvény Porga Gyula Veszprém polgármestere, Udvardi György veszprémi érsek, és Debreczeni-Droppán Béla a Honismereti Szövetség elnökének köszöntőjével indult.
A Veszprém megyei, felsőörsi kézművesek által hímzett szalagot felkötöttük a vándorbotra, majd az idei kitüntetések és díjak átadására került sor.
Porga Gyula, Veszprém város polgármesterétől Márkusné Vörös Hajnalka és Földesi Ferenc részesült elismerésben, a honismereti munkájuk elismerése okán.
Egyesületünk elnökségi tagja Rainer Pál, valamint Rémiás Tibor és Róbert Péter vehette át az idei Bél Mátyás díjakat.
A honismereti mozgalomban végzett munkáját sok társunknak jutalmazta az Országos Honismereti Szövetség oklevelek ünnepélyes átadásával, de számunkra külön öröm, hogy a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület több tagja is kapott emléklapot: Ács Anna, Bontó László, Gubicza Ilona, Fülöp Júlia, Nagyné Kozma Ildikó, Németh Andrásné Farkas Gabriella, P. Miklós Tamás és Töltési Erzsébet.
A nyitó előadást Zsoldos Attila (MTA TTI) tartotta, Az Árpádok Magyarországa címmel.
Ebéd után a konferencia résztvevői városismereti sétákon vehettek részt, majd este a Veszprémi Petőfi Színházban egy jó hangulatú fogadáson zártuk a napot.

Veszprém Megyei Honismereti Egyesület

Adószámunk: 19263157-1-19

Copyright 2022. 
Veszprém Megyei Honismereti Egyesület

Székhely: 8200 Veszprém Füredi út 55.

Email:
elnök:
mvorosh@gmail.com
központi:
honismeret@gmail.com
Veszprém Megyei Törvényszék
60.106/1991

Megyei nyilvántartási szám: 19-02-0000681

Régi formátumú nyilvántartási szám: 681

Alapítás éve: 1991
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram