Várpalotai városvédők elismerése az Országos Honismereti Akadémián, Debrecenben

Várpalotai városvédők elismerése az Országos Honismereti Akadémián, Debrecenben

(Trianon 100+1; Szétszakítva is egységben)

A Honismereti Szövetség 2021. július 5–9. között „Trianon 100 + 1; Szétszakítva is egységben” címmel rendezte meg a XLVIII. Országos Honismereti Akadémiát Debrecenben. A rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap, Debrecen megyei jogú város, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem és a Magyar Nemzeti Múzeum támogatta, fővédnökségét az igazságügyi miniszter, védnökségét Debrecen város polgármestere vállalta.

A Várpalotai Városszépítő- és Védő Egyesület képviseletében Vargáné Nyári Katalin, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Vegyészeti Múzeuma múzeumvezetője, Petrovicsné Forgács Zsuzsanna és Petrovics László, ny. tanár az egyesület elnöke vettek részt a rendezvényen. Július 5-én, a védnökség és a támogatók képviselői köszöntötték a Honismereti Akadémiát, amelyet Debreceni-Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke nyitott meg. Közvetlenül az ünnepélyes megnyitó után, még a nyitó előadás megtartása előtt kitüntetéseket, díjakat, emléklapokat adtak át. Vargáné Nyári Katalin múzeumvezető a Honismereti Szövetség Emléklapját vehette át: „A honismereti mozgalomban végzett kiemelkedő munkájáért.” Petrovics László a Honismereti Szövetség Emlékérem elismerésben részesült, a honismereti mozgalomban végzett kiemelkedő munkájáért”

A Honismereti Akadémia plenáris előadásainak és szekcióüléseinek témái a versaillesi Trianon kastélyban, 1920. június 14-én aláírt békeszerződéshez kapcsolódtak. A békediktátum előzményeit, következményeit, társadalmi és gazdasági hatásait részletezték. Előadás hangzott el többek között: „A történelmi Magyarország katasztrófájának előjeleiről”, „A Tanácsállam területvédelméről és fegyveres harcairól 1919-ben”, „A trianoni béke gazdasági hatásairól”, „Az erdélyi önrendelkezésről és imperiumváltásról 1918-1920”, „Trianon partiumi következményeiről”, „Az utódállamokbeli magyarok kivándorlásáról Kanadába”. „Trianon hatásáról a Felvidéken”. Az előadásokat szakmai vezetéssel tartott városnézés és három választható útvonalra szervezett tanulmányút egészítette ki.

Próder István

Veszprém Megyei Honismereti Egyesület

Adószámunk: 19263157-1-19

Copyright 2022. 
Veszprém Megyei Honismereti Egyesület

Székhely: 8200 Veszprém Füredi út 55.

Email:
elnök:
mvorosh@gmail.com
központi:
honismeret@gmail.com
Veszprém Megyei Törvényszék
60.106/1991

Megyei nyilvántartási szám: 19-02-0000681

Régi formátumú nyilvántartási szám: 681

Alapítás éve: 1991
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram