Bakonynána - AKuFF konferencia - 2023. 10. 21.

A Magyarországi Németek Családfakutató Egyesülete és Bakonynána község meghívására vehettünk részt.

Helyszín: Bakonynána (Veszprém vármegye), Művelődési Ház 8422 Bakonynána, Alkotmány u. 31.

A következő előadásokat hallgathattuk meg:

Németh Zsuzsanna Polgármester

gróf Nádasdy Borbála - vendégelőadó: Gyermekkorom Nánai emlékei

Márkusné Vörös Hajnalka - főlevéltáros (Veszprém Vármegyei Levéltár): Bakonynána telepítésének története

Wágenhoffer Gergely- vendégelőadó: Bakonypéterdi múltmentés

Simonné Rummel Erzsébet – elnök (Bakonynána Német Nemzetiségi Önkormányzat): Helyi értékek bemutatása

 

Az előadások után a résztvevők fakultatív programok közül választhattak:

Heimatmuseum megtekintése (Bakonynána, Alkotmány u. 12.) (Simonné Rummel Erzsébet vezetésével)

Templom és Kálvária megtekintése (Németh Zsuzsanna vezetésével)

Temetői sírkőkert megtekintése (Forsthoffer István vezetésével)

Római Fürdő- vízesés látogatása (Vaskó Brigitta túravezetővel)

A Privát Veszprém, a Buildingscape és a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület közös projektje záró rendezvénye.

A projektet bemutató beszélgetés és köszöntők után megismerhette a közönség a veszprémi családok jelenét és múltját bemutató fénykép kiállítást, majd egy séta keretében felkerestük az év folyamán létrehozott emlékhelyeket. A helytörténeti vonatkozású dekorációval ellátott buszmegállókat, az eddig lakatlan kirakatokat, valamint az öt jelentős veszprémi személyiséget megtestesítő köztéri szobrot.

Rövid film a 3D technológiával készült szobrokról:

A Veszprém TV Híradásában:

MESÉLŐ MEGÁLLÓK - Cholnoky városrész

A Privát Veszprém projekt keretében 2023. szeptember 21-én, újabb négy mesélő buszmegállóval gazdagodott Veszprém, a Privát Veszprém jóvoltából, a Színvonal Dekoráció kivitelezésében.
Ezúttal a Cholnoky városrészben helyeztük ki a Cholnoky buszfordulónál a Cholnoky családra, az egykori Kisállomásnál a balatoni vasútvonalra, a Hérics utcánál a Látóhegyen mint régi vesztőhelyen halálát lelt betyárokra, valamint a hajdani Villanygépháznál Veszprém villamosítására emlékező installációkat.

Az "új  ruhába öltözött" buszmegállókat egy séta keretében ismertettük az érdeklődőkkel.

Nyitott udvarok - Beszélő házak
Időpont: 2023. szeptember 16. (szombat) 14:00-19:00
Helyszínek és kezdési időpontok:
VEAB Székház udvara (Vár utca 37.),
Nagyszeminárium udvara (Vár utca 20.),
Dubniczay-palota udvara (Vár utca 29.),
Tűztorony (FOTON) udvara (Vár utca 17.)
Auer-ház udvara (Thököly utca 1.)
Lohonyay-vendéglő udvara (Óváros tér 26.)

A Nyitott udvarok - Beszélő házak séta során olyan veszprémi történeteket gyűjtünk és teszünk közkinccsé, amelyek bemutatják a város interkulturális örökségét, sűrített történelmét. Az üzenet közvetítéséhez történészeket, levéltárosokat, zenészeket, irodalmárokat, társadalom-, és természettudósokat, építészeket és az épített örökség szakértőit hívjuk segítségül. Egy-egy belvárosi udvarban felidézzük a veszprémi püspökök és kanonokok tudós világát, a város színes társadalmának jeles személyiségeit, a város fordulópontjait a pusztító tűzvészektől 1956 októberének eseményeiig, a hétköznapok piaci forgatagát és ünnepek különleges alkalmait, Veszprém vendéglőinek, vendéglőseinek és specialitásainak történeteit. Célunk, hogy a művészet eszközeivel bevonjuk és a projekt tevékeny részesévé tegyük a veszprémi közösséget is. A nyitott udvarokhoz egy új kötet kapcsolódik, amely a Beszélő Városok – Beszélő Házak sorozat részeként a kőszegi és keszthelyi kiadványokat követve jelenik meg. Ennek tartalmát mutatjuk be (egy-egy udvarban egy -egy fejezetet) a szerzők és muzsikusok segítségével.

A könyvbemutató helyszínei:

14:00-14:45 - VEAB Székház kertje (Vár utca 37.)
Házigazda: Gelencsér András, VEAB elnök és a Pannon Egyetem rektora
Megnyitó és köszöntők: Miszlivetz Ferenc FTI-iASK és Porga Gyula polgármester
Tematika: TUDOMÁNY ÉS MŰVÉSZET
Egyetemalapítók - BirknerZoltán-Kerekes Sándor,

15:00-15:30 - Nagyszeminárium kertje (Vár utca 20.)
Házigazda: Markovits Alíz, a VEB 2023 EKF vezérigazgatója
Tematika: PÜSPÖKPORTRÉK
Padányi Bíró Márton - Jakab Réka,
Veszprém a hangzó város - Mizsei Zoltán

15:30-16:00 - Dubniczay-palota kertje (Vár utca 29.)
Házigazda: Herth Viktória, a Művészetek háza ig.hely.
Tematika: MŰHELY
Cifraszűr – Földesi Ferenc
Színház – Nagy András
Alternatív ifjúsági kultúra Veszprémben – Mátay Mónika

16:15-17:00 - Tűztorony udvara (Vár utca 17.)
Házigazda: Navracsics Tibor, miniszter
Tematika: FORDULÓPONTOK
Tűzvészek – Márkusné Vörös Hajnalka,
Háborúk, hadigondozás – Karika Timi,
1956 – Földesi Ferenc,
Brusznyai / Pap János – Mátay Mónika,
Vass Gyűjtemény – Vass László - a cipőgyűjteménybe bemutatása

17:15-17:45 – Auer Lipót szülőháza (Thököly Imre utca 1.)
Házigazda: Sümegi Elemér hegedűkészítő mester
Tematika: VESZPRÉMI ANZIX
Utazók a városban – Praznovszky Mihály,
Automobil curiosity és veszprémi képeslapok – Trádler Heni,
Program: a hegedűkészítő műhely megtekintése, hangszerek megszólaltatása

18:00-19:00 - Lohonyay-vendéglő - az egykori Sörház - udvara (Óváros tér 26.) -
Házigazda: Porga Gyula polgármester
Tematika: MAGÁNVILÁGOK
Francsics/Véghely – Hudi József,
Cholnokyak – Rybár Olivér,
Zsidó életterek és a Weis család – Jakab Réka

Bővebb információ:
https://veszprembalaton2023.hu/projekt/nyitott-udvarok-beszelo-hazak

Ősszel ismét takarítást szerveztünk a Sintér ároknál és a Halagútban.

Veszprémi cserkészekkel, egyesületünk tagjai összeszedték a nyár folyamán keletkezett szemetet (szerencsére nem volt sok) és az elburjánzott növényzetet, lehullott faágakat.

MESÉLŐ MEGÁLLÓK - Patak tér, Rohonczy tér, Harmat utca

2023. augusztus 31-én újabb veszprémi történetekkel felruházott buszmegállót mutattunk be a közönségnek, ismét egy kellemes séta keretében.

A patak térről indultunk, ahol az egykori Deák-strand és az Ördögárok volt a téma, valamint a közelben egykor működő, ma vízügyi múzeumként üzemelő Vízgépház. Az Eszterházy utcán felsétálva a Völgyhíd téren megismerkedhettünk a Rohonczy-kúria (ma munkaügyi bíróság épülete) és az egykori Pajer-vendéglő épületeinek és a régen ott élők történetével. A Viadukton áthaladva a 2021-ben feldíszített Tethys és Kőbánya megállókat kerestük fel, ahonnan a Halagúton keresztül haladva Veszprém helyén az ősidőkben hullámzó tenger élővilágával ismerkedtünk meg.

Sétánk végén meghívást kaptunk Kádár Tibor műteremlakásába, ahol bepillantást nyertünk a nemrég elhunyt festőművész munkájába, és kellemes beszélgetéssel zártuk a napot a festői kertben.

A Tájházalás 8. alkalmát négy Somló környéki település tájházait meglátogatva 2023. augusztus 25-én Somlóvásárhelyen, Tüskeváron, Apácatornán és Kicsőszön rendeztük meg.

A kiscsőszi műhelymunka és a somlóvásárhelyi, tüskevári, apácatornai látogatás fő tematikája a 2023 nyarán a településeken folyó kutatások bemutatása, a további helytörténeti gyűjtőmunka módszertani segítése volt. Ezen túl szakértőink bemutatták a Teleki Alapítvány Népi Építészeti programját, a pályázati lehetőségeket. Az alkalmakra az országos szakmai szervezetektől hívtunk vendégeket, előadókat. Kiscsőszre elfogadta meghívásunkat:
• Buzás Miklós főépítész, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Nagyapám Háza Örökségvédelmi program képviseletében
• Prikler Szilvia Beatrix néprajzkutató Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendre
• L. Karsai Henriett, néprajzkutató-muzeológus, a Laczkó Dezső Múzeum osztályvezetője
• Kottmayer Tibor építész- néprajzkutató, a győri Széchenyi Egyetem oktatja, a Teleki Alapítvány mentora

A program a következő volt:
9:00–12:00 Helytörténeti Gyűjteménytúra.
Találkozó a templomnál (8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1.)
9:00-9:45 a somlóvásárhelyi tájház és templom bemutatása: Rémai Lászlóné ny. pedagógus
10:00-10:45 a tüskevár tájház bemutatása: Jakab Imréné alpolgármester
11:00-11:45 az apácatornai tájház és templom bemutatása: Kovács Béla polgármester és Molnár Zoltánné alpolgármester

A délutáni kiscsőszi előadások és műhelybeszélgetés során Nagyné Kozma Ildikó a Bakony-Balaton Környezetvédelmi Oktatóközpont ny. vezetője az ökológiai sokféleség és ennek kutatási módszereibe vezette be a részvevőket, Márkusné Vörös Hajnalka főlevéltáros a levéltári források kiválasztásáról és használatáról beszélt, Szabóné Vörös Györgyi az Eötvös Károly megyei Könyvtár helytörténeti gyűjteményének vezetője a helytörténeti kutatás könyvtári forrásaiba vezetett be, Bontó László Levéltáros a helytörténeti kiadványtípusokról és a kiadványok szerkesztéséről, utóéletéről beszélt.
A nap befejezéseként Bagyura Ferenc az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület munkatársa körbe vezetett bennünket a kiscsőszi fejlesztéseket és csodálatos élet- és közösségi tereket megmutatva.

A tájházaláson közel 40 tájházvezető vett rész Zircről, Csesznekről, Lókútról, Gyulafirátótról, Herendről, Balatonfüredről, Balatonfűzfőről, Balatonkeneséről, Barnagról, Egeraljáról, Székesfehérvárról, Veszprémből.

Időpont: 2023. augusztus 25. péntek
Helyszín: Interaktív Falumúzeum
Kiscsősz, Kossuth Lajos u. 7.

Program:
12:00-13:30 ebéd
13:35-13:45 Köszöntő: Bagyura Ferenc az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület képviseletében
Márkusné Vörös Hajnalka Főlevéltáros - MNL Veszprém Megyei Levéltára, Projektfejlesztési tanácsadó – VEB2023 EKF
13:45-14:05 Teleki Alapítvány Népi Építészeti Programjának bemutatása – Prikler Szilvia Beatrix néprajzkutató Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendre
14:10-14:30 Népi Építészeti Program tanulságai - L. Karsai Henriett Tájházakért felelős muzeológus, osztályvezető Történeti Néprajzi Osztály - Laczkó Dezső Múzeum, Veszprém
14:30-15:30 Tapasztalatcsere, tanácsadás, kérdések és válaszok

Meghívott vendégünk: BUZÁS MIKLÓS főépítész Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendre

Rendezvényünk a Nemzeti Kulturális Alap Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Kollégiuma 201108/02868 számú pályázata segítségével valósult meg.

 

A projekt legfőbb célkitűzése, hogy a helyijárati buszmegállók üvegfelületeit felhasználva az adott városi térhez köthető történetet, az adott helyen élő családok múltját vizualizálja és feldolgozza, bemutatva ezzel Veszprém társadalmának sokszínűségét, teret engedve a város színes történeteinek népszerűsítésének, élményszerű megközelítésének.

A projekt megvalósításának első szakaszában tisztáztuk a buszmegállók tulajdonjogát ( 3 tulajdonos: a Publimont Kft., JC Deaux, Veszprém Városgazdálkodás) és felhasználási engedélyt kértünk a fotók kihelyezésére (Nagyné Kozma Ildikó munkája).

Ezt követően megtörtént az engedélyezett buszmegállók felmérése, térképre helyezése és a felhasználandó felületekről, helyszínekről fotódokumentáció készítése (Bontó László munkája).

Ezzel párhuzamosan árajánlatokat kértünk és kaptunk a buszmegállók dekorációjának nyomtatására és a közbeszerzési eljárást követően megkötöttük a szerződést a SzínVonal BDC Kft-vel a kivitelezésre.

A projekt szakmai tartalmának megalapozásaként Márkusné Vörös Hajnalka 30 veszprémi családdal és személlyel vette fel a kapcsolatot, akiktől családi fotókat és történeteket gyűjtött. A fényképeket beszkenneltük, a családokkal készült interjúk hanganyaga teljes terjedelemben rögzítésre került. Ezek hosszú távú megőrzésre alkalmas formában és eszközön elhelyezésre kerültek az egyesület irattárában. A gyűjtést követően megtörtént a közlésre engedélyezett fotók kiválogatása és a családtörténetek összefoglalása.

A buszmegállók felületén megjelenő képek és ismertetések, QR kódok háttéranyagának elhelyezésére bővítettük az egyesület honlapját (Bontó László és Mészáros Tamás (CarryWeb) munkája). Projektünk támogatási szerződésének megfelelően szorosan kell illeszkednie a Privát Veszprém arculatához. Többszöri kérésünk és jelzésünk ellenére a Privát Veszprém projekt arculata 2022. 12.31-ig nem készült el, így a buszmegállók dekorációjának nyomtatását és kihelyezését, valamint a sétákkal egybekötött átadókat nem tudtuk megvalósítani.

A projekt lebonyolítása során a kötelező és választható horizontális vállalások teljesítéséért a projektmenedzser volt a felelős. Tartotta a kapcsolatot a Támogató szervezettel, elkészítette az előrehaladási jelentést. A projektben szerepet vállaló személyeket folyamatosan tájékoztatta a fenntarthatósági kritériumokról. A projekt fényképgyűjtési és interjúkészítési szakaszában a hulladék keletkezésének megelőzése érdekében a lehető legminimálisabbra csökkentettük a papírfelhasználást. Az interjúalanyok adatkezelési nyilatkozatán kívül minden egyéb dokumentáció digitális úton készült és került archiválásra.

A támogatási időszakon túl megtörtént projektmegvalósításról beszámoló:

Projektünk a VEB 2023 EKF-el kötött támogatási szerződésnek megfelelően szorosan illeszkedett a Privát Veszprém arculatához. Többszöri kérésünk és jelzésünk ellenére a Privát Veszprém projekt arculata 2022. 12.31-ig nem készült el, így a buszmegállók dekorációjának nyomtatását és kihelyezését, valamint a sétákkal egybekötött átadókat nem tudtuk megvalósítani. Sajnos a hosszabbítási kérelmünket a pályázat kiírója elutasította, a nyomtatási költségre kapott támogatási összeget kamatos kamattal vissza kellett fizetnünk.

A projekt megvalósítása viszont nem állt le. Markovits Alíz vezérigazgató asszony kérésére és hathatós támogatásával az EKF Privát Veszprém projektjét menedzselő BuildingScape Hungary Kft. és a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület 2023. február 23-án megállapodást kötött az együttműködésről, amelyben a BuildingScape elismerve a Mesélő Megállók megcsúszott megvalósításának következményeit, magára vállalta a megállók molinóinak nyomtatási költségeit, illetve a korábbi, a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület által a pályázatban vállalt 10 megállóval szemben 30 megálló kivitelezési költségeit vállalta.

2023. július 30-ig a Veszprém helyijáratú megállóiban 15 Mesélő Megálló került átadásra és 3 bemutató sétát tartottunk a háttértörténetek megismerésére. A további 15 megálló 2023. október végéig készül el.

Az eddig megvalósult megállók a következők:

A Jutasi lakótelepen 5 megálló:

  1.  Haszkovo út – A Lakótelep építése
  2. Haszkovo út – VÁÉV Építők
  3. Munkácsy út – Iskolák-fiatalok
  4. Jutasi út – Barátság park
  5. Jutasi út – Házgyári szerelések

Belvárosban 10 megálló:

6.  Budapest út – Belső vasútállomás
7.  Budapest út – Csomay család – Csomay-telep
8.  Budapest út (Hotel előtt) – Zsidó udvar
9.  Budapest út (Hotel előtt) – Búzapiac tár
10. Budapest út (Hotellal szemben) – Veszprémi iparosok: Fix Gábor csizmadiamester
11. Budapest út (Hotellal szemben) – Veszprémi iparosok: Benkő István kádármester
12. Budapest út (Hotellal szemben) – Veszprémi iparosok: Illikmann György csutorásmester
13. Megyeháztér – A veszprémi korzó
14. Jutasi út – Csomay-strand
15. Komakút tér – Komakút-téri laktanya

A megállók mögött a QR-kód egy bővebb szöveges anyaghoz vezet, amely a Privát Veszprém facebook oldalán található: https://www.facebook.com/privatveszprem

A mesélő megállók sétái a következő időpontokban valósultak meg:

  1. séta Jutasi lakótelep 2023. május 26. /
  2. séta Belváros 2023. július 14. /
  3. séta 2023. július 19. Egyetemváros

Részletes bemutatás a Privát Veszprém aloldalunkon tekinthető meg

A szervezők jóvoltából Lókútra kaptunk meghívást.
A kistelepülés megismerésén házi áldás falvédőkből készült kiállítást tekintettünk meg, valamint a családkutatás különlegességeit ismerhettük meg több érdekes előadáson.

Idén is megtartottuk Balatonarácson az Arácsi Népház, Kiállítóház és Fiókkönyvtárban a már hagyományossá vált Cholnoky emlékdélutánt. A visszaemlékezést és az érdekes történeteket köszönjük a Cholnoky család megjelent tagjainak és Rybár Olivérnek. A megemlékezés a Balatonfüredi Helytörténeti Egyesület, a Nők a Balatonért Egyesület NABE és a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület szervezésében valósult meg.

Az eseményről bővebben a Füred TV tudósításában:

Veszprém Megyei Honismereti Egyesület

Adószámunk: 19263157-1-19

Copyright 2022. 
Veszprém Megyei Honismereti Egyesület

Székhely: 8200 Veszprém Füredi út 55.

Email:
elnök:
mvorosh@gmail.com
központi:
honismeret@gmail.com
Veszprém Megyei Törvényszék
60.106/1991

Megyei nyilvántartási szám: 19-02-0000681

Régi formátumú nyilvántartási szám: 681

Alapítás éve: 1991
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram