EKF Program – Cholnoky-projektindító rendezvények támogatása – 2021.

A Veszprém Megyei Honismereti Egyesület a “Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa” program keretében a “Cholnoky-projektindító rendezvények megszervezésére 990.000.- Ft támogatásban részesült.

A Cholnoky projekteket bemutató rendezvénysorozat keretében, két könyvbemutatót és két tematikus sétát valósítottunk meg. Az első könyvbemutató eseményünkre 2021. július 23-án 16:30-kor került sor Veszprémben a Laczkó Dezső Múzeumban. A sajtótájékoztatón az EKF szervezetét Dr. Navracsics Tibor kormánybiztos, Varga Richárd az VEB2023 EKF kulturális projektmenedzsere, kommunikációs szakemberek és EKF önkéntesek, Veszprém várost Porga Gyula polgármester képviselték. Az esemény házigazdája Péterváry-Szanyi Brigitta a múzeum igazgatója volt. A Cholnoky család történetét feldolgozó kötetet Dr. Kubassek János az érdi Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója mutatta be az érdeklődők számára. A rendezvényen részt vettek a Cholnoky család leszármazottja is.
https://www.vmhe.hu/cholnoky-projekt-es-konyvbemutatok/

2021. július 24-én 16:30-kor, Balatonfüreden az Arácsi Népház, Kiállítóház és Fiókkönyvtárban rendezték meg a kötet második bemutatóját. A nagyszámú közönséget Takács Miklós önkormányzati képviselő, a Balatonfüredi Helytörténeti Egyesület elnöke köszöntötte. A kötetet Dr. Kubassek János mutatta be. A könyvbemutató után a Cholnoky család tagjai meséltek személyes történetükről, valamint a Cholnoky név szerepéről életükben.

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1695842580623440&id=447818072092570

A kötet harmadik bemutatójára a „Könyvből várat – Várból könyvet - Mini könyvhét Veszprémben” című eseménysorozat keretében került sor 2021. szeptember 14-én 16:30-kor a Művészetek Háza – Dubniczay Palota udvarán. Az eseményen Kilián László, a Művészetek Háza igazgatója beszélgetett a könyv kiadója, a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület elnökével, Márkusné Vörös Hajnalkával.

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1734154750125556&id=447818072092570

Tematikus sétákat tartottunk két helyszínen, Veszprémben 2021. október 22-én „Séta a Cholnoky család nyomában Veszprémben” címmel és Balatonfüreden 2021. október 23-án „Séta a Cholnoky család nyomában Balatonfüreden”.

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1762984957242535&id=447818072092570

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1762969273910770&id=447818072092570

A Cholnoky projekt megvalósult programjaival sikerült a Cholnoky család kiemelkedő tagjainak szellemi hagyatékára építve a helyi kulturális értékeket bemutatni és közelebb hozni a város és a régió lakosaihoz, ezen túl az ide látogatókhoz, hogy megértsék miért viseli Veszprémben a Cholnoky nevet egy iskola, egy kórház, egy lakónegyed és számos más emlékhely a régióban.

Erősítettük ezzel a helyi identitástudatot, Veszprém, Balatonfüred és a Balaton-régió kulturális sokszínűségét.

Ezen túl a Cholnoky család történetéről megjelent könyv eljutott az ország valamennyi megyei könyvtárába és a határon túlra is (Kolozsvár).

A megjelent tudósítások erősítették Veszprém és a régió hírnevét.

Könyvbemutatót tartottunk Nemesvámoson a könyvtárban, a Nemesvámos Irodalmi Kör meghívására. Rybár Olivér mutatta be A Cholnoky család története című könyvet, amely egyesületünk gondozásában jelent meg. A beszélgetést Zatkalik András vezette. A dedikálással egybekötött eseményt Káplán György adventi énekei tették színesebbé.
Az esemény videófelvétele

Ez alkalommal egyesületünk nevében járultunk hozzá az EKF installáció elkészültéhez.

A veszprémieken kívül felsőörsi és olaszfalui tagjaink vettek részt az eseményen.

 

CHOLNOKY EMLÉKDÉLUTÁN AZ ARÁCSI TÁJHÁZBAN
2022. 07. 23.
A Balatonfüredi Helytörténeti Egyesület, a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület, a Nők a Balatonért Egyesület NABE és a Cholnoky Jenő emlékoldal szervezésében Cholnoky Jenő születésnapja alkalmából, idén első alkalommal, hagyományteremtő céllal rendeztük meg az eseményt.
A találkozón nagy örömünkre a család több tagja is jelen volt, valamint Cholnoky Tibor mérnök tanár egyik tanítványa is megosztotta velünk emlékeit. A jó hangulatú, kötetlen beszélgetés után a Koloska völgyben található Cholnoky emlékhelyet is felkeresték a résztvevők.

2021. október 23-án, a VEB2023 Zrt. támogatásával, Rybár Olivér, Cholnoky család története című könyve megjelenése kapcsán emléksétát rendeztünk Balatonfüreden (az arácsi kultúrháztól indulva). Felkerestük a Cholnoky család életének arácsi helyszíneit, és a résztvevők megismerkedhettek sok érdekes történettel Rybár Olivér könyv szerzője és Fülöp Júlia idegenvezető jóvoltából. Az esemény kapcsán megtekintettük a helytörténeti kiállítást is.

2021. október 22-én, a VEB2023 Zrt. támogatásával, Rybár Olivér, Cholnoky család története című könyve megjelenése kapcsán emléksétát rendeztünk Veszprémben. Felkerestük a Cholnoky család életének veszprémi helyszíneit, és a résztvevők megismerkedhettek sok érdekes történettel Ríbár Olivér jóvoltából.

Könyvből várat – Várból könyvet
Mini könyvhét Veszprémben
A 2021-es Mini Könyvhéten 2021.09.14-én 16.30-tól egyesületünk is bemutatja új kiadványát Rybár Olivér: A Cholnoky család története című könyvet.
Tekintettel a járvány utáni körülményekre a város könyvhetét a hagyományostól eltérő helyen rendezi meg a Művészetek Háza Veszprém.
Rendhagyó színhelyen, a Művészetek Háza Veszprém – Dubniczay-palota udvarán 2021. szeptember 14-től 17-ig tartjuk meg a könyvhetet.
Mindennap 14 órakor nyit a könyvhét: délután, este zenei eseményekkel is várjuk a közönséget.
A vár egyházi épületeinek küszöbön álló felújítása miatt több intézmény és hivatal vonult ki egy időre a Veszprém szívében található történelmi városrészből, ugyanakkor az itt jelenleg is működő intézmények most is hangsúlyozni szeretnék: az érdeklődők rendelkezésére állnak.
2021. szeptember 14., kedd
A műsorközlő mind a négy napon: Gecs Mónika
14.30 óra: Botár Attila Úszómester néhány szezonra című könyvének (regény) bemutatója
15.00 óra: Virág Zoltán Nyelvi mozaikok és kulturális rezonanciák című tanulmánykötetének bemutatója
15.30 óra: A könyvhét kínálatáról, könyvajánlók, a négy nap előzetes programismertetője 16.00 óra: Bakonyi István Írók, költők nyomában című tanulmánykötetének bemutatója
16.30 óra: Rybár Olivér A Cholnoky család története című kötetének bemutatója
17.00 óra: Ünnepélyes megnyitó
Köszöntőt mond: Porga Gyula, VMJV polgármestere
VEB 2023 VELED
Szeptember 14-én új állomásához érkezik a VEB2023 VELED programsorozat, ahol a művészeti és kreatív projektjeinket ismerhetitek meg.
Az eseményt a Dubniczay-palotában rendezzük meg, amelyen házigazdaként a Művészetek Háza Veszprém részéről köszöntőt mond Kilián László igazgató, irodalmi referens, és bemutatkozik a Művészetek Háza Veszprém EKF programját megvalósító szakmai csapat.
Ezt követően Can Togay János, a VEB2023 EKF művészeti és kreatív főtanácsadójának vezetésével az egyes projektek felelősei beszélnek majd a képző-, film- és fotóművészeti, valamint az irodalmi, színházi és digitális programokról.
Amiről biztosan szó lesz: CODE – Digitális Élményközpont, „Artist in Residence” program, Magyar Mozgókép Fesztivál, Filmklubok, Börtönszínház, rendhagyó tereken megvalósuló irodalmi és színházi programok, színházi edukációs projektek.
szeptember 15., szerda
14.30 óra: Kanyár Erika Megszentelt pillanat című kötetének bemutatója
15.00 óra A VENŐKE részéről H. Marton Júlia Van neked Volt című kötetének bemutatója
15.30 óra: H. Peterdy Ilona Csengők meséi című könyvét és szerzőjét bemutatja Kanyár Erika
16.00 óra: Búzás Huba Évszázadok feje fölött című esszékötetének bemutatója
16.30 óra: Szatmári-Nagy Anikó Búzás Huba költői élete című könyvének bemutatója
17.00 óra: Géczi János A napcsíkos darázshoz című könyvének bemutatója
utána: Veszprémi Jam Session
szeptember 16., csütörtök
14.00 óra: Csuhai István Szobornék városa című könyvét bemutatja Herth Viktória művészettörténész
14.30 óra: Tungli M. Klára Tüzes jégvirág című kötetének bemutatója
15.00 óra: Csaba Lilla Holt terek tükrei című kötetét bemutatja Schreiber Márta, az EKMK igazgatóhelyettese
15.20 óra: Éltető Erzsébet Szív/rag/tapasz című verseskötetének bemutatója
Ez a szerző első kötete, a kötet megjelenését az EKF 2023 támogatta
15.40 óra: Fenyvesi Ottó 66; Paloznak overdrive című köteteinek bemutatója
16.00 óra: Csányi Erzsébet Vajdasági diptichon című tanulmánykötetének bemutatója
16.30 óra: Domján Gábor A megfelelő mélység című könyvéről Ladányi István irodalomtörténész beszélget a szerzővel
17.00 óra: Király Levente, író-költő, a Corvina Kiadó főszerkesztője beszélget Csóka Judittal a megjelent köteteiről – a szerző meseterapeuta, pszichológus, író.
Az irodalmárok a Líra-Móra Könyvesbolt Veszprém vendégei
17. 30 óra: Latin Trió koncert
A Latin Trió tradicionális alapokra épülő latin zenét játszik akusztikus hangszerelésben. Repertoárjukon napfényízű dalok szerepelnek Spanyolországból, Közép- és Dél-Amerika szinte valamennyi országából, például: Kubából, a Kanári-szigetekről.
Fellépésükön sorra kerülnek a karibi világ kedvelt és ismert dalai, de egzotikus színfoltként játszanak „saját gyűjtéseket” is, például Peruból vagy Bolíviából.
A Latin Trió tagjai:
Búzás Csaba: ének, spanyolgitár, pánsíp, szájharmonika,
Buzás-Jáger Anikó: fuvola, quena, maracas
Franczia Dániel: bongo, cajón, kolomp, darbuka
szeptember 17., péntek
Könyvnap a gyerekeknek
13.30 óra: Örömdobolás Franczia Dániellel
14.30 óra: Bárányos játéktér – interaktív játék a Kabóca Bábszínházzal
– Guruló bárány
– Birkanyírás
– Barionett
– Bárányterelgetés
– Farkasetetés
16.00 óra társasjáték, vetélkedő jutalmakért
Közreműködők:
Eötvös Károly Megyei Könyvtár
Kabóca Bábszínház
Kölcsey-Kossuth Könyvesbolt
Líra-Móra Könyvesbolt Veszprém
Magyar Irodalomtörténeti Társaság Veszprém Megyei Tagozata
Művészetek Háza Veszprém – Vár Ucca Műhely
Napkút Kiadó
Veszprém Megyei Honismereti Egyesület
#VEB2023, #muveszetekhazaveszprem

A SÉTA ELMARADT
9. séta
2021. augusztus 18. (szerda)
17 óra 30 perc
Indulás helye: Kossuth L. u. 13.
Időtartama: 2 óra
A séta hossza: 1,6 km
Kényelmes viselet ajánlott.
A séta során megismerkedünk az egykor Veszprémben élő nevezetes család tagjaival, életükkel és  munkásságukkal. Szó esik az orvos Csolnokyakról, felkeressük az ismert Cholnoky-fivérek  szülőházait, megismerkedünk az irodalomban jelentőset alkotó Viktor és László, illetve a földrajztudós Jenő életének főbb állomásaival, valamint a nem közismert családtagokról, rokonokról is sok  érdekességgel fogunk kiderülni. A séta alkalmával Veszprém főbb nevezetésségeiről, látnivalóiről is hallhatunk.

Tervezett útvonal:
1. Kossuth utca 13. .................. a Tripammer-ház, a család lakhelye
2. Kossuth utca 7. ................................... Cholnoky fivérek szülőháza
3. Szabadság tér 6. ........................ Csolnoky István járásbíró lakása
4. Virág B. utca 4. ................................. Csolnoky László ügyvéd háza
5. Toborzó utca 11–13. ................................ ifj. Csolnoky Ferenc háza
6. Toborzó utca 10. ................... a régi Városháza, Biczy Károly háza
7. Bem utca 1. ..................... id. Csolnoky Ferenc és apja, Antal háza
8. Bem utca 19. ....................... Csolnoky Ilona és Berky Károly háza
9. Jókai utca 7. .......................... a Cholnoky-család egykori lakhelye
10. Ipartestület épülete ....................... Cholnoky Viktor emléktáblája
11. Veszprémi Pantheon .................. a Cholnoky fivérek emléktáblája

 

A sétát vezeti:
Rybár Olivér geográfus, tanár és
Márkusné Vörös Hajnalka főlevéltáros, a VMHE elnöke
Térkép: Bontó László
A rendezvényen kép- és hangfelvétel készülhet

Rybár Olivér, A Cholnoky család története című könyvét 2021. július 24-én mutattuk be Balatonfüreden, az Arácsi Népház, Kiállítóház és Fiókkönyvtárban.

A Cholnoky család sok ismert személyiséget adott az országnak. Kiemelkedő szereplők voltak az irodalmi, földrajztudományi, egészségügyi, jogi, művészeti és a mérnöki pályák területén. A családi legendárium bemutatása után a kötet a XVII. századtól napjainkig követi végig az egyik legérdekesebb történelmi család életét és tagjainak
munkásságát. A könyvben az ismert személyek – mint Cholnoky Jenő földrajztudós, Cholnoky Viktor és László írók, ifj. Csolnoky Ferenc orvos,
Cholnoky Béla botanikus, Cholnoky Margit operaénekes és vitéz Cholnoky László kémikus – mellett több mint félszáz családtag részletes életrajza olvasható.

A kiadvány megvásárolható egyesületünk elérhetőségein,
4500 Ft-os áron.

Veszprém Megyei Honismereti Egyesület

Adószámunk: 19263157-1-19

Copyright 2022. 
Veszprém Megyei Honismereti Egyesület

Székhely: 8200 Veszprém Füredi út 55.

Email:
elnök:
mvorosh@gmail.com
központi:
honismeret@gmail.com
Veszprém Megyei Törvényszék
60.106/1991

Megyei nyilvántartási szám: 19-02-0000681

Régi formátumú nyilvántartási szám: 681

Alapítás éve: 1991
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram