Hadnagy László emléknap Gyulafirátóton - 2023. 06. 11.

A gyulafirátóti egykori iskola épületében működő tájház és közösségi térben emlékeztünk meg a most 100 éve született Hadnagy Lászlóról.

Munkásságáról egy idézettel emlékezünk meg, a Honismeret 1993. évi 3. számából:

Portrévázlat a hetvenéves Hadnagy Lászlóról
Neve hallatán mindenki egyre gondol, a honismeretre. Mert bár Hadnagy László jókora parcellát vállalt művelésre az oktatás, a kultúra, a közélet tartományaiból, neve a honismerettel forrt össze. Hadnagy László pedagógusi, népművelői, múzeumi szervezőtevékenysége egyetlen gondolat, szándék köré csoportosul: menteni a magyarság kallódó szellemi és tárgyi értékeit, visszatáplálni azokat a nemzet szellemi vérkeringésébe. Ehhez a szerteágazó, sokrétű tevékenységhez - talán nem is véletlenül - éppen a honismereti mozgalomban találta meg a legalkalmasabb kereteket.
Amikor egy reggelen bekopogtattam Gyulafirátóton Kastélykert utcai otthonába, még arra számítottam, hogy egyórányi beszélgetéssel kellően megfrissíthetem ismereteimet, kiteljesíthetem a róla kialakult, bennem élő portréját. Csakhamar kiderült naivságom. Amint Hadnagy László - Laci bácsi - hozzákezdett széles áradású, szépen fogalmazott, allegóriákkal is megtűzdelt elbeszéléséhez, már gyaníthattam, napestig sem tudom kivonni magam szavai varázsából. Egy szüntelen tevékenykedő élet gazdag tájaira nyitott ablakot, s míg szavait hallgattam, nem éreztem az idő múlását.
Csak arra ocsúdtunk, hogy jól benne járunk már a délutánban. Hoztam ugyan egy magnószalagot, de az beszélgetésünk tört részének rögzítésére volt csak elegendő. Így arra kényszerültem, hogy emlékezetem mágneses mezejével őrizhessek meg hangképeket, adatokat, megidézett hangulatokat.
1993. június 8-án tölti be hetvenedik életévét, s éppen fél százada, hogy a Gróf Teleki Pál Tudományos Intézet országos ifjúsági táj- és népkutató pályázatán A serdülőkor néphagyományai című munkájával elismerést érdemelt.

A Veszprém TV tudósítása:

 

A VEB 2023 program sorozat részeként, a Buildingscape és a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület közös projektje keretében megvalósult Lakatlan Kirakatok program keretében belvárosi, eddig nem használt kirakatok keltek életre az egykor ott élő, vagy dolgozó személyek, családok emlékeivel, akik "csak végezték a munkájukat", azonban ezzel is hozzájárultak Veszprém történelméhez.

Bővebb információ: https://www.facebook.com/privatveszprem

A projektről részletesen itt olvashatnak: https://veszprembalaton2023.hu/projekt/privat-veszprem

A Veszprém TV Híradás műsorában:

A 2023. évi hagyományos könyvhéten egyesületünk is részt vett, a közelmúltban megjelent kiadványaival.

Ezen kívül helyet adtunk az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat eddig megjelent könyvkiadványainak is.

Az esemény a Veszprém TV Híradás műsorában:

Szakmai beszámoló Rendezvényünk az NKA 202208/02516 azonosító számú, Veszprém megyei Honismereti Akadémia és műhelymunka című pályázata keretében valósult meg.

Pályázatunk célja, hogy Veszprém megyében szemléletében és módszertanában fejlődjön a helytörténeti kutatás, hogy a közös találkozások, előadások és műhelymunkák megteremtsék a tapasztalatátadás lehetőségét és alkalmait.

Öt alkalommal tartottunk egy-egy kutatási témához kapcsolódó előadásokat és az azt követő műhelyfoglalkozásokat.

Az értékőrzés különböző formáival és az Y, Z és alfa generáció megszólításának lehetőségeivel Balatonfüreden, az arácsi népházban és tájházban foglalkoztunk 2023. június 3-án. Németh Andrásné Farkas Gabriella mesterpedagógus, a Nyirádi Erzsébet Királyné Általános Iskola intézményvezető-helyettese, ELTE SEK PPI óraadó oktatója (digitális pedagógia) módszertani tapasztalataiból két hatékony elemet mutatott be. Az egyik a digitális pedagógia lehetőségei, melyek kihagyhatatlan, aranykulcsként nyitják a gyerek érdeklődésének kapuját. A másik a játékosítás (gamiĕ cation) széles tárháza. Mesterprogramjában a Veszprém Megyei Honismereti Egyesülettel, a Nemzeti Művelődési Intézet Veszprém Megyei Igazgatóságával és az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar szombathelyi intézetével együttműködve osztja meg tapasztalatait a régióban. hogy megszólítsa a leendő pedagógusokat és pedagógus kollégákat, ösztönözve őket a közös munkára. Terveink között szerepel Küldetések (pályázatok) kiírása gyerekeknek: Az én értékem, ezért értékelem! címmel. Aminek hosszútávú eredményeként a családok számára elérhetővé válik egy virtuális (online és nyomtatható) kaland a régió települési értékeinek bejárásához, megismeréséhez.

A Tájházalás 7. alkalmára 2023. június 3-án került sor Balatonfüred-Arácson.

Arácsi tájházalásunk tematikája: „Ahány ház, annyi tudás”, a tudásátadás módszerei voltak.
Az esemény helyszíne délelőtt az Arácsi Népház, délután a Arácsi Tájház és környezete volt. Az épületet és védett telkét 2019-ben vásárolta meg a Balatonfüredi Önkormányzat. A helyreállítási munkák 1921-ben fejeződtek be, és 2022. május 21-én nyitották meg a helytörténeti gyűjteményt. A tájház ma is él, családokat és több nemzedéket összekötő közösség tartja fenn és gyarapítja gyűjteményét, szervezi életét.

Balatonfüred-Arácsra elfogadta meghívásunkat:
Nagy Balázs Vince, főlevéltáros, a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Vármegyei Levéltárának levéltár-pedagógiai referense, aki a levéltár pedagógiai programjairól, gyakorlati és online oktatási lehetőségeiről beszélt, ezek közül többet be is mutatott.
S. Karsai Henriett, a Laczkó Dezső Múzeum néprajzkutató-muzeológusa, a múzeumi pedagógiai programokról, módszerekről tartott előadást.
Fancsalszki Noémi, a Szentendrei Skanzen - Szabadtéri Néprajzi Múzeum munkatársa a szabadtéri néprajzi múzeumok tudásátadásáról beszélt.
Némethné Farkas Gabriella mesterpedagógus, a Nyirádi Erzsébet Királyné Általános Iskola igazgatóhelyettese a fiatalok megszólításának lehetőségeiről, értékőrzés az Y, Z és alfa generáció nyelvén tartott érdekes bemutatót.
Délután a tájház belső és külső tereiben folytatódott a program bemutatókkal, műhelymunkákkal és interaktív sétával. Az Arácsi Tájházvezető kézműves foglalkozásokat tartott a búza feldolgozásának módjairól. Király András a Laczkó Dezső Múzeum múzeumpedagógusa izgalmas foglalkozást tartott a balaton-felvidéki kalendáris népszokásokról. P. Miklós Tamás tárlatvezetést tartott a tájházban, majd sétára indultunk, ahol Némethné Farkas Gabriella akadályjátékot állított össze számunkra, amit Arács történelmi városrészében és a Koloska-völgyben lehetett megoldani.
A program szakmai házigazdái és koordinátorai Karsai Henriett és Király András, a Laczkó Dezső Múzeum munkatársi voltak.

Időpont: 2023. június 03. szombat
Helyszín: Arácsi Népház, Kiállítóház és Fiókkönyvtár (8230 Balatonfüred, Lóczy Lajos u. 62. )
Program:
9:30–10:00 regisztráció
10:00–10:15 köszöntők: Bóka István Balatonfüred polgármestere, és Márkusné Vörös Hajnalka Főlevéltáros - MNL Veszprém Megyei Levéltára, Projektfejlesztési tanácsadó – VEB2023 EKF
10:15–10:35 Levéltár-pedagógiai program – Nagy Balázs Vince Főlevéltáros közművelődési és levéltár-pedagógiai referens Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára
10:40–11:00 Múzeumi tudásátadás ma – L. Karsai Henriett Tájházakért felelős muzeológus, osztályvezető Történeti Néprajzi Osztály - Laczkó Dezső Múzeum, Veszprém
11:05–11:25 Tudásátadás a szabadtéri néprajzi múzeumokban – Fancsalszki Noémi Skanzen - Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendre
11:30-11:50 Arácsi Tájház kézműves foglalkozásai – tájházvezető
11:55-12:15 Kérdések és válaszok
12:45–13:10 szünet
13:15-14:00 Kalendáris szokások a Balaton-felvidéken – Király András Múzeumpedagógus, Laczkó Dezső Múzeum, Veszprém
14:00-15:00 Arácsi akadályjáték – Németh Andrásné Farkas Gabriella
15:00-15:30 Arácsi Tájház tárlatvezetés – tájházvezető

Rendezvényünk a Nemzeti Kulturális Alap Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Kollégiuma 201108/02868 számú pályázata segítségével valósult meg.

Sárkányok Veszprémben programja:

Június 2. 13.00 - Veszprém, Sintér-árok, Halagút

A játékos és tudományos ismeretterjesztő rendezvény Veszprém egyedülálló geológiai értékeit, a kavicsfogú álteknős megtalált fosszíliáját és az újjászületett Halagutat szeretné népszerűsíteni.

13:00 órától a Viadukt kishídja alatti "Halagútban" a fiatalok a DEMO Egyesület segítségével a Tethys üledékeiben megtalált élőlények mintájára sárkányokat építenek.

14:30-tól Futó János geológus sétát tart a környék geológiai ritkaságait bemutatva - Veszprém a Geopolis címen

15:30-tól sárkányreptetés a Halagút feletti Harmat utcai kilátónál

Egy közelben zajló rendezvényünk okán részt vettünk az EKF év egyik fő eseményeként megrendezendő Hosszúasztal Piknik előkészítő rendezvényén. Csodálatos helyszínen, előkelő megterített asztaloknál, egy kötetlen barátságos fél óra keretében forgatták a szakemberek a közelgő esemény raklámfilmjét, ahol mi és a velünk érkezett fiatalok voltunk a statiszták.

Az elkészült kisfilm:

A Veszprémi Történelmi Szalon 18., következő beszélgetésére a VEB 2023 EKF Privát Veszprém prorjektje, a Laczkó Dezső Múzeum, a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület és a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Vármegyei Levéltára 2023. június 1-én, csütörtökön 16:00 órára várta az érdeklődőket a Laczkó Dezső Múzeum földszinti közművelődési termébe (Veszprém, Erzsébet sétány 1.)

A rendezvény témája: veszprémi fényképészmesterek

Vendégeink: Streit Krisztina, Herth Viktória, Péti Miklós és Tamás az egykori fényképész családok, Rainer Pál történész-muzeológus a Laczkó Dezső Múzeum és Boross István az MNL Veszprém Vármegyei Levéltár képviseletében. Vendégeinkkel Márkusné Vörös Hajnalka főlevéltáros beszélget.

A rendezvény témáját kihasználva Szauder Dávid a Privát Veszprém projektet ismertette és invitálta a közönség tagjait a kezdeményezésben való részvételre.

I. Fényképészek személyes bemutatása

Péti (Pesicka) Szilveszter
Péti Miklós és Péti Tamásédesapjukra emlékezve a következő témákat érintette:
- A család veszprémi jelenléte (honnan, mikor érkezett, hol lakik)
- Miért kezdett el fényképezni? Milyen témákat fotózott
- Hol volt a „műterem”?
- A hagyaték sorsa

Streit József
Streit Krisztina, Streit József unokája tolmácsolásában a következőket tudtuk meg:
- Streit József hazaérkezése a munkaszolgálatból, ki maradt meg a családból?
- Streit József az unoka szemüvegén keresztül
- A Kossuth utcai műterem és annak belső élete
- Ki vette át a hivatást?

Bodó Emma
Az unokahúg, Herth Viktória visszaemlékezésében ismerhettük meg a fényképész hölgy munkásságát
- Hogyan kapcsolódsz Bodó Emmához?
- Bodó Emma rövid bemutatása
- Bodó Emma fotós témái
- A képek utóélete

Péterfay Endre
Boross István ismertette az egykori sajtófotós életének jellemző fordulópontjait, valamint a levéltárban őrzött fényképhagyatékot.
- Egy sajtófotós hagyatékának levéltárba kerülése
- Hol és mit fotózott Péterfay Endre?

II. Veszprémi fényképészek a hőskorban, 1873-1945
Veszprémi fényképészek fotográfiái a Laczkó Dezső Múzeumban
Rainer Pál mutatta be a Laczkó Dezső Múzeumban őrzött fényképek gyűjteményeit, külön kitérve a helyi XX. század elején és korábban itt élő és tevékenykedő fényképészmesterekre.

2023. június 1-én folytatódott Fotópontot sorozatunk a BuildingScape fotósaival, a készülő veszprémi családokat bemutató kötethez és kiállításhoz, ez úttal a Laczkó Dezső Múzeum előtti téren.

 

2023. május 30-án a Davidikumban mutattuk be Temetőhegy kiadványunkat. Nagyon sok érdeklődő volt, a könyvismertető után az intézmény vendégül látta a megjelenteket.

Veszprém Megyei Honismereti Egyesület

Adószámunk: 19263157-1-19

Copyright 2022. 
Veszprém Megyei Honismereti Egyesület

Székhely: 8200 Veszprém Füredi út 55.

Email:
elnök:
mvorosh@gmail.com
központi:
honismeret@gmail.com
Veszprém Megyei Törvényszék
60.106/1991

Megyei nyilvántartási szám: 19-02-0000681

Régi formátumú nyilvántartási szám: 681

Alapítás éve: 1991
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram