Inotai erőmű a Kossuth Rádióban

A Kossuth Rádió "A Hely" című műsora 2021. április 23-án és 30-án az egykori Inotai Hőerőmű vendége volt:

A Hely: Inota 1. – Erőmű és hűtőtorony. Kossuth Rádió, 2021.04.23. 11.07

Az inotai November 7. Hőerőmű, amit Sztálin 73. születésnapján adták át, a szocialista nagyipar büszkesége volt. Az ország minden részéből toborzott emberek építették „felsőbb” rendelkezésére, és olyanok is, akik nem önként jöttek, ,,Hogy mi maradt ebből mára? Széljárta igazgatóság, romladozó üzemcsarnokok meg 3 hatalmas hűtőtorony. A felvételek itt készültek.

A műsor hanganyaga:          

A Hely: Inota 2. – Gyöngy a sárban – Béke kultúrház. Kossuth Rádió, 2021.04.30. 11.06

A pusztuló inotai hőerőmű szomszédságában árválkodik a Béke Művház. Az '58-ban elkészült épület kirí a szocreál környezetből. Az erőmű dolgozói Kovács Margit domborműve alatt kanalazták a bablevest és Rozsda Endre szürrealista mozaikja alatt gyújthattak rá egy Munkásra, Hincz Gyula mozaikja alatt mehettek gyűlésre vagy moziba. De van itt Somogyi Jenő, Pátzay Pál és Bernáth Aurél is. Van-e jövője a helynek, ami világszám – lehetne? Pénteken bejárjuk az épületet, ahol nemcsak a veszprémi Pannon Várszínház van otthon, hanem a Vad Fruttik is.

A műsor hanganyaga:          

Közreműködők:

Petrovits László, a Várpalotai Városszépítő Egyesület elnöke

Móri Sándor tanár, az egyesület tagja

Takács János, villamosmérnök

Tóth Géza, a Bakonyi-Asset Management Kft. tulajdonos képviselője

Vándorfi László, Pannon Várszínház

Képek forrása: Kossith Rádi, A Hely

Föld Napja - április 22. helyett
Madarak és Fák Napja - május 10.

Az esős időjárásra való tekintettel az akciót elhalasztjuk! Új időpont 2021. május 10., délután.

Szemétszedésre hívunk a Sintér-árokba

A SINTÉR-DOMB a város szívében egy helyi jelentőségű védett természetvédelmi terület, sajnos most elhanyagolt állapotban, pedig ez egy igazi fel nem nyitott kincsesláda. Hívunk és várunk, tarts velünk a Föld Napján, tisztítsuk meg a Sintér-árok védett környezetét!

A tisztításra váró Sintér-árok a Séd partjáról indul egy tektonikai törésben és a Viadukt kis hídja alatt ér fel az Endrődi-lakótelepre. Ez a vadregényes, háborítatlan zöld-útvonal alkalmas lenne a város különleges geológiai adottságainak, védett növénytársulásainak, a Tethys óceán egykori élővilágának, Veszprém híres ősállatának, a kavicsfogú álteknős (Placochelys placodonta) életterének bemutatására, az ökoturizmus fejlesztésére, arról nem is beszélve, hogy a város egykori kőbányája, várospajtája, hóhér- és sintér-telepe, járványkórháza és a fertőtlenítője is itt a közelében működött és jól felfűzve a hozzájuk kötődő történeteket érdekes kincskeresésre adna lehetőséget. A mellette/felette lévő (alig ismert) Harmat utcai kilátóból nyílik a legszebb panoráma a városra.

Praktikus előnye is lenne a gyalogösvény kitisztításának. Egykor ez volt a legrövidebb összekötő út a Jeruzsálemhegy és a Dózsaváros (a két legnépesebb veszprémi városrész) között, ami nagyon hiányzik az itt élő és dolgozó embereknek. Az 1940-as években még széles kocsiút, majd a 60’-as években keskenyebb gyalogút mára kis ösvénnyé szűkült. A terület elhanyagoltságának oka, hogy 1968 után a Honvédség lezárta az átjárást és a természet visszavette a területet. Az 1980-as évek elején a Jeruzsálemhegy csapadékelvezetésének megoldása érdekében a felső szakaszon zárt, lejjebb nyitott vízelvezető rendszert alakítottak ki. Ma viszont már semmi akadálya nincs a zöld-útvonal kialakításának.

A Veszprém Megyei Honismereti Egyesület munkatársai egy éve dolgoznak a projekt előkészítésén. Tisztázták a terület tulajdonviszonyait, tárgyaltak a VERGA vezérigazgatójával, majd felvették a kapcsolatot a HM VGH illetékeseivel. Engedélyt kértek és kaptak a városüzemeltetéstől a területhasználatra és Haluza János városüzemeltetési munkatárssal kijelölték az optimális útvonalat. Megnyerték a város önkormányzati képviselőjének (Halmay Gábor) és a Harmat utcai lakosoknak a támogatását. A VKSZ vezérigazgatója munkaeszközökkel és az összegyűjtött szemét és nyesedék elszállításával segíti a munkát.

Hívunk és várunk, tarts velünk a Föld Napján, tisztítsuk meg a Sintér-árok környezetét!

Jelentkezni ezen a linken lehet: https://www.vmhe.hu/vmhe-rendezveny-regisztracio/

Veszprém Megyei Honismereti Egyesület

Adószámunk: 19263157-1-19

Copyright 2022. 
Veszprém Megyei Honismereti Egyesület

Székhely: 8200 Veszprém Füredi út 55.

Email:
elnök:
mvorosh@gmail.com
központi:
honismeret@gmail.com
Veszprém Megyei Törvényszék
60.106/1991

Megyei nyilvántartási szám: 19-02-0000681

Régi formátumú nyilvántartási szám: 681

Alapítás éve: 1991
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram