XILX. OHA 5. napja - Zirc

Az 1. autóbusz a szállásunk, a veszprémi egyetemi kollégium elöl indult, az úti célunk Bakonybél és Zirc nevezetességeinek felkeresése volt.

Az utazás programja:

9.00 – 10.30 Szent Mauriciusz Monostor (plébánia, füveskert, gyógynövényszárító padlás) megtekintése szakvezetéssel. (közben „folyóügyek” intézése)

A már az őskorban is lakott bakonybéli völgyben Szent István, első királyunk alapított szerzetesi közösséget 1018-ban. Bajorországból érkező Szent Günther, aki Gizella révén a király rokona volt, remeteközösséget hívott életre. Ehhez a közösséghez csatlakozott később, 1023 körül a Velencéből érkezett Szent Gellért is, aki hét évet töltött a monostorban ...

10.30 – 11.00 Monostori termékek előadással egybekötött kostolója (gyógynövényes mézek, csokoládék, monostori lekvárok, szörpök, teák, likőrök)

12.00 – 13.00 Ebéd: Király vendéglő Zirc (közben „folyóügyek” intézése)

Időtartam: 60 perc

13.15 – 13.45 Ciszterci Műemlékkönyvtár megtekintése szakvezetéssel (óra 15-kor indul a vezetés)

Időtartam: 30 perc

A műemlékkönyvtár az apátsági épület második emeletén található. Az első könyveket a 18. században az új alapítást végző heinrichaui szerzetesek hozták magukkal. Az állomány 1950-re 65.000 kötetre duzzadt. A gyűjtemény mára 70 ősnyomtatványt, több, mint 300 antikvát tudhat magáénak…

14.00 – 14.30 Bazilika megtekintése szakvezetéssel

A látogató bepillantást nyerhet az apátsági templom eredeti barokk freskócsodáinak világába, mely emberközeli ábrázolásaival felszabadult liturgikus térbe helyezi a nézőt…

14.30 – 17.00 Rendtörténeti kiállítás

A kiállítás keretében a látogató audioguide-os vezetéssel, interaktív, érintőképernyős információs felületekkel, értékes tárgyi és képi anyaggal, család- és látogatóbarát környezetben ismerkedhet a ciszterci atyák 1182-től napjainkig ívelő, szerzetesi mindennapjaival…

Királyterem: (3 terem) 1844–1846 között épült fel, nem maradtak fenn sem az eredeti tervek, sem az eredeti berendezési tárgyak. A Királyterem első renoválására feltehetően 1901-ben került sor, Ferenc József császár és király látogatását megelőzően. Elsősorban az apátság reprezentációs tereként funkcionált, ahol a királyi és főúri vendégeket szállásolták el, itt fogadták a magasrangú egyházi személyeket is…

17.20 indulás Aszófőre

A kirándulást vezeti:

Hofferné dr. Hanich Erika

Veszprém Megyei Honismereti Egyesület

Adószámunk: 19263157-1-19

Copyright 2022. 
Veszprém Megyei Honismereti Egyesület

Székhely: 8200 Veszprém Füredi út 55.

Email:
elnök:
mvorosh@gmail.com
központi:
honismeret@gmail.com
Veszprém Megyei Törvényszék
60.106/1991

Megyei nyilvántartási szám: 19-02-0000681

Régi formátumú nyilvántartási szám: 681

Alapítás éve: 1991
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram