Placo-fesztivál 2022

Laczkó Dezső, 1901. április 25-én fedezte fel a veszprémi kavicsfogú álteknős (Placochelys placodonta) maradványait. Ennek évfordulója alkalmából, valamint csatlakozva a Föld Napja eseményeihez idén első ízben tartjuk meg a Placo-fesztivált.

Összefoglaló az eseményről:

Az Ápr. 21-i programok az Ipari Technikum könyvtárában:

13:15-kor Márkusné Vörös Hajnalka nyitotta meg az eseménysorozatot, majd Bontó László előadását hallgatta végig az iskola kb. 80-100 diákja és az érdeklődő közönség.

14:00 és 16:00 óra között Bontó László és Futó János vezetésével a Veszprém geológiájával ismerkedhettek meg egy séta keretében az érdeklődők. A kis tanulmányút a Dózsa György utcán végig haladva a Harmat utcai "Placo tér" érintésével az egykori kőbánya területén, majd a Sintér árok szurdokjában lejutva a Séd veszprémi középső szakaszát követve a Benedek-hegy megtekintésével a Komakút térig tartott.

Az Ápr. 21-i programok a Pannon Köztérben:

Délután, 17:00 órától, A Tethys világa Veszprémben - kiállítást mutattuk be. A kiállítást  Nagyné Kozma Ildikó, a BaBaKo alelnöke, klímareferens nyitotta meg. (Helyszín: Pannon KözTér VEB2023 EKF Pont Veszprém, Egyetem u. 10. „E” épület). A kiállítás megnyitón 20-22 fő vett részt. A kiállításon külön köszöntöttük Dr Czeglédi Sándort a Pannon Egyetem docensét, a "Halagút" névadóját. A laudációt Rednik Zsuzsa tartotta, majd a VMHE nevében Márkusné Vörös Hajnalka, a Jeruzsálemhegyi Baráti Kör nevében Heiter Sándor adta át az elismerő oklevelet az egyesület kis ajándékcsomagját.

17:00 órától Dr Futó János geológus: Veszprém a GEOPOLIS – „Veszprém és tágabb környékének geológiai leírása” 110 év távlatában című előadását nagy érdeklődéssel
hallgatták a megjelentek.

Az Április 22-i programok a Szent Margit Katolikus Óvodában:

9:30–12:00 A kavicsfogú álteknős gyerekszemmel címmel volt kézműves foglalkozás óvodásoknak. A foglalkozást DEMO Egyesület szervezte.

9:30–12:00 Séta a kavicsfogú álteknős nyomában gyerekeknek címmel mutattuk meg az ovisoknak valóságban azt, amiről hallottak. A sétát Bontó László, Nagyné Kozma Ildikó, Márkusné Vörös Hajnalka vezette.

Az Április 22-i programok a Pannon Köztérben:

13:30-tól 18:00 -ig: Zongor Klára művésztanár vezetésével a Botev iskola Art-i-csóka Tehetséggondozó Műhely tanulói készítették el a hat darabból álló nagy méterű fali festményüket a "Tethys világa Veszprémben gyerekszemmel" címmel. A festményt iskolájuk fogadta be, ott lesz kiállítva.

14:30- 18:00: Tethys sárkányok készítése. A sárkánykészítést a DEMO (Design és Egészség Modell Egyesület, Veszprém) munkatársai segítették. Négy iskola küldte el csapatát (a Botev, a Cholnoky, a Deák és a Szilágyi általános iskolák). A 3 fős csoportok a fiatal szakemberekkel megismerték a sárkánykészítés rejtelmeit, ki-ki a sorshúzással megkapott Triász kori tengeri élőlényt mintázta meg. A röptetésre sajnos a zuhogó eső miatt nem került sor. Ezt egy másik, ünnepi megmozdulásra halasztottuk el.

A fesztivál valamennyi résztvevője emlékül hazavitte a kavicsfogú álteknős kis
mézeskalácsból készült figuráját, az ukrán gyerekek pedig Placo-pólót is kaptak emlékbe.

Részletes program:

2022. április 21. csütörtök
13:15 A fesztivál megnyitója
Helyszín: Ipari Technikum Könyvtára (Veszprém, Iskola u. 4.)

13:20–13:50 Laczkó Dezső és a veszprémi “bestiák”
Tudományos, népszerűsítő előadás a Tethys-tenger veszprémi fosszíliáinak felfedezéséről.
Előadó: Bontó László, agrármérnök, helytörténeti kutató
Helyszín: Ipari Technikum Könyvtára (Veszprém, Iskola u. 4.)

14:00–16:30 Séta a kavicsfogú álteknős nyomában
A sétát vezeti: Bontó László és Futó János
Találkozási pont: Ipari Technikum udvara (Veszprém, Iskola u. 4.)

16:45–17:00 A Tethys világa Veszprémben – kiállítás
A kiállítást megnyitja: Nagyné Kozma Ildikó, a BaBaKo alelnöke, klímareferens
Helyszín: Pannon KözTér VEB2023 EKF Pont (Veszprém, Egyetem u. 110. „E” épület)

17:00–18:00 Veszprém a GEOPOLIS – „Veszprém és tágabb környékének geológiai leírása” 110 év távlatában
Előadó: Futó János okl. geológus, földtani természetvédelmi szakértő
Helyszín: Pannon KözTér VEB2023 EKF Pont (Veszprém, Egyetem u. 10. „E” épület)

2022. április 22. péntek
9:30–12:00 A kavicsfogú álteknős gyerekszemmel
Kézműves foglalkozás óvodásoknak.
A foglalkozást vezeti: DEMO Egyesület
Helyszín: Szent Margit Katolikus Óvoda (8200 Veszprém, Dózsa György u. 13.)

9:30–12:00 Séta a kavicsfogú álteknős nyomában gyerekeknek
A sétát vezeti: Bontó László, Nagyné Kozma Ildikó, Márkusné Vörös Hajnalka
Találkozási pont: Szent Margit Katolikus Óvoda (8200 Veszprém, Dózsa György u. 13.)

13:30–17:00 A Tethys világa Veszprémben gyerekszemmel
Vizuális alkotóműhely felsőtagozatos gyerekeknek.
A foglakozást vezeti: Zongor Klára, művésztanár, a Art-i-csóka Tehetséggondozó Műhely vezetője
Helyszín: Pannon KözTér VEB2023 EKF Pont (Veszprém, Egyetem u. 10. „E” épület)

14:30–17:00 Tethys sárkányok készítése
Kézműves foglalkozás felső tagozatos és gimnazista diákoknak.
A foglalkozást vezeti: DEMO Egyesület
Helyszín: Pannon KözTér VEB2023 EKF Pont (Veszprém, Egyetem u. 10. „E” épület)

17:00–18:00 Tethys sárkányok reptetése – A Placo Fesztivál zárása
Helyszín: az Ipari Technikum külső sportpályája (Veszprém, Kádár utca)

Együttműködő partnerek:
Art-i-Csóka Tehetséggondozó Műhely
Bakony-Balaton Környezetvédelmi OKtatóközpont Egyesület
Bakony-Balaton UNESCO Globális Geopark
Cserhát Társaskör
DEMO Egyesület
Dózsavárosi Baráti Kör
Jeruzsálemhegyi Baráti Kör
Pannon KözTér VEB2023 EKF Pont
Veszprémi Szakképzési Centrum Ipari Technikum

A rendezvényt a TOP-6.9.2-16-VP1-2018-00001 A helyi identitás és kohézió erősítése. Közösségfejlesztés Veszprém Város településrészein pályázat keretében valósítjuk meg.A rendezvények képei a galériákban tekinthető meg:

Placo-fesztival - 2022 - Laczkó Dezső és a veszprémi "bestiák"

Placo-fesztival – 2022 – Geopolis, séta a kavicsfogú álteknős nyomában

Placo-fesztival – 2022 – A Tethys világa Veszprémben kiállítás

Placo-fesztival – 2022 – Veszprém a GEOPOLIS – „Veszprém és tágabb környékének geológiai leírása” 110 év távlatában

Placo-fesztival – 2022 – A kavicsfogú álteknős gyerekszemmel

Placo-fesztival – 2022 – Placo séta ovisoknak

Placo-fesztival – 2022 – A Tethys világa Veszprémben gyerekszemmel

Placo-fesztival – 2022 – Tethys sárkányok készítése

Veszprém Megyei Honismereti Egyesület

Adószámunk: 19263157-1-19

Copyright 2022. 
Veszprém Megyei Honismereti Egyesület

Székhely: 8200 Veszprém Füredi út 55.

Email:
elnök:
mvorosh@gmail.com
központi:
honismeret@gmail.com
Veszprém Megyei Törvényszék
60.106/1991

Megyei nyilvántartási szám: 19-02-0000681

Régi formátumú nyilvántartási szám: 681

Alapítás éve: 1991
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram