Húsvétvasárnap kaptuk a szomorú hírt, 98 éves korában meghalt Hogya György helytörténész, Múzeumegyletünk (korábban Baráti Körünk) egyik emblematikus alapító tagja. Idős korában is szinte állandó, elmaradhatatlan résztvevője volt városunk kulturális, múzeumi eseményeinek, rendezvényeinek, előadásainak. Lehetett zuhogó eső, vagy 40 fokos hőség, Gyuri bácsi többnyire jelen volt. Bár egy ideje már bottal járt, még mindig meglehetősen jól tartotta magát.
A Trianon óta – leszámítva az 1938–1945 közti visszacsatolást – Csehszlovákiához tartozó bodrogközi Királyhelmecen (Zemplén vm.) született 1923. július 23-án, Hogya György szabómester és Sánta Anna háztartásbeli házasságából. Tanulmányait szülőhelye Állami Polgári Vegyesiskolájában végezte (1938). 1942-ben irodakezelői szakvizsgát, 1955-ben könyvelői vizsgát tett.
1940-től 1942-ig az ungvári Állami Kórházban dolgozott. 1942-ben került Veszprémbe, az Állami Gyermekmenhelyhez, majd automatikusan ennek jogutód intézményeihez: Heim Pál Gyermekkórház (1948–1976), Csolnoky Ferenc Megyei Kórház (1977–1983), ahol gazdasági munkakörben dolgozott. Innét is ment nyugdíjba tűzvédelmi főelőadóként.
Kórházi munkáját csak háborús katonai szolgálata szakította meg. 1944. augusztus 1-én vonult be Sopronba. Decemberben alakulata kitelepült a németországi Auerbachba. 1945 áprilisától 1946-ig amerikai hadifogságban volt (Heilbronn, Böglingen). Az 1956-os forradalom alatt albérletben lakott a Jókai utcában. A szomszéd szobában alvó szállásadónőjét november 4-én a lakást érő szovjet harckocsi lövedék repesze ölte meg.
Az 1970-es évektől tagja volt a (Vidáné Fodor Zsuzsa történész vezette) Üzemtörténetírók Klubjának. 1978-tól kutatta az Alsóvárosi temető 1848/49-es honvéd sírjait. Szorgalmazta és megszervezte a sírok folyamatos rendben tartását. Alapító és egyik legaktívabb tagja volt a Bakonyi (1990-óta Laczkó Dezső) Múzeum Baráti Körének. Szintén alapító tagja a Veszprém Megyei Honismereti Egyesületnek (1991). Továbbá tagja a Csolnoky Ferenc Emlékbizottságnak (1991). Azonban munkájából eredően legfőként az egészségügy, az orvoslás története érdekelte.
Kezdetben idevágó tárgyi anyagot gyűjtött, majd érdeklődése egyre inkább a téma történeti oldala felé fordult. 1985-ben állandó kiállítást létesített a kórház D-épületének I. emeleti folyosóján. Ifjabb Csolnoky Ferenc (1853–1943) orvos életútjának feltárását követően, ő javasolta, hogy a Megyei Kórház felvegye a jeles veszprémi orvos nevét (1990). Szintén ő indítványozta Sauer Ignác (1801–1863) orvosprofesszor, az 1848-as honvéd orvosi tisztikar megszervezője szülőházának (Rákóczi u. 8.) emléktáblával való megjelölését (2011), valamint Szeglethy György egykori veszprémi polgármester emléktáblájának felavatását (2004). Folyamatosan publikált, többnyire orvos- és egészségügy történeti, valamint várostörténeti témákban. Számos önálló kötete mellett számtalan újság és folyóirat cikke látott napvilágot. Időnként kisebb-nagyobb tárgy- és/vagy dokumentum-ajándékozással gyarapította múzeumunk gyűjteményét.
Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár 2001-ben életmű-kiállítással tisztelte meg munkásságát.
Kitüntetései: Veszprém Megyéért arany fokozat (1980), Kiváló Munkáért (1983), Honismereti Emléklap (1993), Csolnoky Ferenc-emlékérem (1993), Veszprém városért arany fokozat (1993), Pro Urbe-díj (1999), stb.
Feleségével, Szedlmayer Ilona (1934–2014) könyvtárossal két gyermeket neveltek fel. Anna leányuk (1963) mentálhigénikus, György fiuk (1965) könyvkötő.
Gyuri bácsi jellegzetes, mindig rendkívül jól ápolt, gondozott alakja városszerte és persze múzeum szerte közismert volt. Hullámos, őszes haja szépen megfésülve, bajusza akkurátusan stuccolva, inge frissen vasalva, többnyire nyakkendőt is viselt. Jó kedélyét, humorát, érdeklődését mindvégig megőrizte. Szeretett mindenkivel elbeszélgetni. Egész életében rendkívül nagy hódolója volt a női nemnek, amit soha nem titkolt. Egyetlen egy alkalom sem múlhatott el anélkül, hogy a hölgyek frizuráját, ruháját ne dicsérte volna meg, vagy más módon ne udvarolt volna nekik. Adattáros kolléganőimnek kifejezetten kedvence volt, „igazi lovag”-ként emlegették.
Sokunknak hiányozni fog. Nyugodjék békében!
Rainer Pál
Reindl Erzsébet tanítónőt egész munkássága Tapolca városához, illetve a Tapolcai-medence településeihez kötötte. Itt született 1937-ben és itt végezte elemi és középiskolai tanulmányait a Páli Szent Vince rendi Irgalmas Nővérek Tapolcai Intézetében, majd annak jogutódjában, a Tapolcai Római Katolikus Általános Leányiskolában. A veszprémi Állami Tanítóképző Intézetbe felvételizett, ahol 1957-ben kapott tanítói oklevelet. Tanított Lesencetomajon, Zalahalápon, Sáskán, 1963-tól, tíz éven át mint gyógypedagógus nevelő, majd alsó tagozatos tanítóként, illetve napközis nevelőként. 1971-től 1992-ig iskolájában honismereti szakkört és táborokat vezetett. Diákok sokaságának tette érdekessé, izgalmassá a honismereti munkát, számos szakdolgozat elkészítéséhez nyújtott fontos szakmai segítséget. Szemléltető anyagait más iskolákban, szaklapokban példaként tették közzé.[1]
Nyugdíjazása után 1994-től 2004-ig minden nyáron honismereti tábort vezetett a tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskolában. A 8–10 napos táborokban közel 50 tanuló és néhány felnőtt, többnyire pedagógus vett részt. A táborozók megismerkedhettek Tapolca és környéke természeti kincseivel, történelmi eseményeivel, népszokásaival. Személyes kisugárzásával olyan személyiségeket nevelt, indított útjára, aki lakóhelyük és környéke történelmének kutatásában megyeszerte, de országosan is ismertek lettek, többek között mint Hangodi László történész, Cseh Balázs muzeológus, Farkas Gabriella mesterpedagógus, a Nyirádi Erzsébet Királyné Általános Iskola igazgatóhelyettese.
1992-től nevéhez fűződik a Török János Népfőiskola megalapítása és vezetése, amely Tapolca és vonzáskörzete hagyományainak megőrzését, megismertetését és terjesztését tűzte ki céljául.
Aktívan részt vett a tapolcai önkormányzat kulturális bizottságának munkájában és huszonöt éven át irányította a tapolcai Kertbarát Kört. Évtizedeken át vezetőségi tagja volt a Veszprém Megyei Honismereti Munkabizottságnak, a későbbi Veszprém Megyei Honismereti Egyesületnek. Nevéhez fűződik a Tapolcai Életrajzok kiadványsorozat írása, szerkesztése, a helyi emlékezetből kitörlődött tapolcai személyiségek életútjának feltárása és megőrzése. Köztük Miltényi József 1848-as honvédtiszt majd ügyvéd,[2] a tapolcai zsidóság és a Tapolca környéki malmok és molnárok eltűnt világának megörökítése.[3] Számos kiállítást rendezett saját készítésű fotóiból, amelyek nagy értéket képviselnek a Tapolcai Városi Múzeumban. Javaslattevője, szervezője volt annak, hogy a legendás emlékű Gyulaffy László csobánci várkapitánynak szobra álljon ma Gyulafirátóton és Gyulakeszin. Ő kezdeményezte, hogy a Tihanyi-félsziget után a Szent György-hegy is tájvédelmi körzetté váljon. Haláláig dolgozott azon, hogy Tapolcán emlékmúzeuma legyen Batsányi Jánosnak. Erzsi néni élete végéig fáradhatatlanul dolgozott, gyűjtötte, rendszerezte a jelen, kutatta a múlt eseményeit. Tapolcán és a környéken nehéz elképzelni olyan kulturális rendezvényt, ahol ne jelent volna meg fényképezőgéppel a kezében. De a város és térsége helytörténetével kapcsolatban sem igazán lehetett olyan kérdést feltenni a nyugalmazott tanárnőnek, amelyre ne tudta volna a választ adni.
Elhivatottan és nagy szakmai igényességgel követte nyomon nem csak az általa tisztelt és nagyra becsült személyek és családok, de az általuk hátrahagyott iratok sorsát is. Helyismerete és személyes kapcsolatai olyan források felkutatását és levéltárba mentését tette lehetővé, amelyek biztos pusztulásnak voltak kitéve. Így került levéltárba a tapolcai Kocsor István és családjának irathagyatéka,[4] a lesencetomaji Molnár Károly és a velük rokon Hári Dezső molnárok családi iratai és a velük szomszédos Handler, Hári és Szitás malmok államosítására és ellenőrzésére vonatkozó dokumentumok az 1890-es évektől 1974-ig.[5] Neki köszönhetjük Csanda Elek tapolcai kertészmérnök iratainak megmentését.[6] Tapolcai Életrajzok kiadványsorozatának kéziratai és a hozzá gyűjtött források is a Veszprém Megyei Levéltár gyűjteményét gazdagítják.[7]
Erzsi néni még betegen is a közösségért élt és dolgozott, s már mozgásában erősen korlátozva is csak a városért akart tenni, ahogy mindig. Önzetlen volt, aki mindig csak adott és adott. Életműve halála után is szolgálni fogja városát és a térségét.
Márkusné Vörös Hajnalka
[1]Reindl Erzsébet: A szabadidő hasznos eltöltése a napközi otthonban és a családban. A Tanterv kiegészítő anyagának feldolgozása. Veszprém, 1981. 45 p.
[2]Reindl Erzsébet: Miltényi József emléke és kultusza Tapolcán. In: Veszprém megyei honismereti tanulmányok 17. 119-126.
[3]Reindl Erzsébet: Feljegyzések a Tapolcai és Tapca környéki malmokról. Taploca, 2005. 55 p.
[4]MNL VeML XIII.103: A Kocsor család (Tapolca) iratai 1961–1979. Kocsor István és családja 18 éven át küzdött földjeik elvétele és TSZ szervezés ellen, végül sikertelenül.
[5]MNL VeML XIII.104: Molnár Károly és családja (Lesencetomaj) iratai, 1890–1974.
[6]MNL VeML XIV.101: Csanda Elek tapolcai mezőgazdász iratai, 1970–1985.
[7]MNL VeML XV.54: Tapolca környéki vonatkozású iratok gyűjteménye, 1885–1934.
Simon Gyula 1927. május 19-én született Csajágon, református földműves családban. A Református Elemi Népiskola, majd a balatonfűzfői Iparos Tanonc Iskola elvégzése után lehetősége volt a repülők közelébe kerülni. Tanult a kassai Repülőgép-szerelő iskolában (1944), majd alhadnagyi fokozatot szerzett a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolán (1946-1951), de nem maradhatott sokáig szeretett vadászrepülői közelében. A repülés iránti elhivatottságát a csajági iskola repülőmodellező szakkörében adta tovább, amelynek 20 évig volt vezetője (1965-1985). Visszakerült szülőföldjére és harminc évig (1957-1987) a balatonfüzfői Nitrokémiánál dolgozott villamos szerelői, gépkezelői és erőmű-kezelői munkakörökben.
Szülőfaluja iránti tisztelete indította el a Csajággal kapcsolatos gyűjtőmunkára, szűkebb és tágabb közösségének értékmentésére. Adatokat gyűjtött, fotókat készített, emlékezetben őrzött tudásanyagot jegyzett le. Évekig kutatott kitartóan a Veszprém Megyei Levéltárban, hogy ismereteit időben is kibővítse. Több pályázaton eredményesen vett részt, a Lakitelek Alapítvány és a Laczkó Dezső Múzeum Baráti Köre is elismeréssel adózott munkája iránt. Csajág történetét összefoglaló könyve 2012-ben jelent meg. A Veszprém Megyei Levéltár különösen hálás azért a közel 20 éves értékmentő munkáért, amelynek során Levéltárba került több értékes csajági dokumentum, családi és személyes irat, fotó, visszaemlékezés, ezzel segítve az ő nyomdokain járó kutatókat és értékmentőket.
Egyesületünknek 2001 óta volt hűséges, aktív tagja. Emlékét szeretettel és tisztelettel őrizzük meg!
Ismét búcsúzunk egy kedves alapító tagunktól, Wöller István malomkutatótól, aki nemrég köszöntöttünk 90. születésnapján.
2020. április 3-án reggel pihent meg a várpalotai kórházban.
Wöller Istvánt (Pista bácsit) a Jóisten értékmentésre és értékteremtésre hívta el, s ő követve szándékát a legnehezebb élethelyzetekben és történelmi korokben is betöltötte akaratát.
Gyermekfejjel kezdte írni az élete végéig vezetett „Naplófeljegyzéseit”, amelyben megörökítette mindazt, amit megfigyelt és fontosnak tartott, értékes korlenyomatot hagyva ezzel az utókor számára. Ezekből a naplójegyzetekből válogatva született meg a leventesorsról írt kötete (Tizenötévesen Németországban 2006.) és ebből táplálkozott a szülőfalu története iránti elkötelezettsége, amelynek összefoglalására is jutott idő és kitartás (Gétye község történetéből, 2013.). S miközben szorgalmasan írta naplóját, minden számára érdekes, begyűjthető tárgyat is összeszedett az alkatrészektől a ledobott lőszereken és pisztolyon át a malomszerkezetekig. Mindenből barkácsolt, épített vagy javított, nem véletlen, hogy a kovács szakvizsgától az energetikus és mérnökképző tanfolyamon át képezte magát és lett jó malomipari szakember és a malmok országos hírű szaktekintélye. Nincs Veszprém és Zala megyében olyan malom, amelyet Pista nem ismert és nem dokumentált volna.
Örömmel adta tovább ismereteit. Több ezer látogatóval ismertette meg Örvényesen a vízimalmok történetét és működését, s az utóbbi években nagy szeretettel vezete be a gyermekeket a malmok izgalmas világába. Könyvei és tanulmányai mind mind ezt a gazdag, szolgáló életutat dokumentálják. Tudjuk, hogy a Teremtő szándékát betöltve minden jó akarat és cselekedete beirattatott az Élet Könyvébe. Legyen örök békessége!
