2019.10.10 Az egykori Cserhát lakói

 

 

Kedves Pista bátyám!

Téged a Jóisten értékmentésre és értékteremtésre hívott el, s követve szándékát, a legnehezebb élethelyzetekben, történelmi korokban is betöltötted akaratát.

A néhány lelket számláló Zala megyei Gétyéről indulva már gyermekként megtapasztaltad a háborút, az emberséget és embertelenséget, a fogságot és az otthon hiányát, de ebben a könyörtelen világban is rácsodálkoztál minden, számodra új és érdekes dologra. Közben napról napra papírra vetetted a látottakat és történteket. Gyermekfejjel kezdted írni az azóta is folyamatosan vezetett „Naplófeljegyzéseidet”, amely a stílus és a személyiség csiszolója volt számodra, majd mindaz, amit megosztottál, fontos korlenyomattá és dokumentációvá vált a közösség számára. Ezekből a naplójegyzetekből válogatva született a leventesorsról írt köteted (Tizenötévesen Németországban 2006.) és ebből táplálkozott a szülőfalu története iránti elkötelezettség, amelynek összefoglalására is jutott idő és kitartás (Gétye község történetéből, 2013.).

Már gyermekkorodban benned motoszkált a mindent megörökíteni akarás gondolata, amikor németországi Sylt szigetének térképét (a magyar leventék fogságának helyszíne), vagy az amerikai repülőkről ledobott röpcédulát, munkásigazolványt, fényképet, néhány lapos imakönyvet megtartottad. Ennek a folyamatosan benned élő, értékmentő munkának köszönhető, hogy ma már levéltárakban és múzeumi gyűjteményekben őrzik azokat a pótolhatatlan ipar- és szervtörténeti dokumentumokat, amelyeket te mentettél meg a pusztulástól. S miközben szorgalmasan írtad naplódat, minden számodra érdekes, begyűjthető tárgyat is összeszedtél az alkatrészektől a ledobott lőszereken és pisztolyon át a malomszerkezetekig. Mindenből barkácsoltál, építettél vagy javítottál. Nem véletlen, hogy a kovács szakvizsgától az energetikus és mérnökképző tanfolyamon át képezted magad és lettél jó malomipari szakember és a malmok országos hírű szaktekintélye. Nincs Veszprém és Zala megyében olyan malom, amelyet te nem ismernél és nem dokumentáltál volna.

Széles érdeklődésedet jelzi, hogy a Veszprémi Kaleidoszkóp fényképgyűjteményét több tucat különleges fotóval gazdagítottad, mert félelmet nem ismerve fotóztál 1956-ban, amikor az orosz tankok lőtték a Károly-templom tornyát vagy épp a korabeli nőtüntetést. Neked köszönhetjük a Cserhát bontásáról, a Felszabadulás úti lakótelep építéséről készült egyedi látásmódú, fontos részleteket dokumentáló fotográfiákat.

Kaptál talentumot a tanításra. Több ezer látogatóval ismertetted meg Örvényesen a vízimalmok történetét és működését, s az utóbbi években nagy szeretettel vezeted be a gyermekeket a malmok izgalmas világába. Könyveid és tanulmányaid mind mind ezt a gazdag, szolgáló életutat dokumentálják. Kívánjuk, hogy a Teremtő szándékát betöltve minden jó akarat és cselekedet írassék bele az Élet Könyvébe.

                                                                                              Márkusné Vörös Hajnalka

                                                                                   a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület elnöke

Balatonfűzfő

A mai nap megrendezésre került a KÖN első napja, ami holnap kötetlen beszélgetéssel folytatódik.
A reggeli bosszúságok után végül sikerült bejutni a Jókai közszíntér épületébe, köszönjük Fekete Istvánnak a közbenjárást.
Elsőként dr Makra Ernőné szólalt fel, és mondta el gondolodatait az Iskola múltjáról és jövőjéről. Utána dr. Tölgyesi József a Kodolányi Egyetem docense, a MTA Veab Neveléstudományi és Neveléstörténeti Munkabizottság titkára, a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület tagja osztotta meg velünk gondolatait. Szanyi Szilvia a BLTE elnöke, ismertette a Klebelsbert Kulturális központtal kapcsolatos terveket, illetve a közelmúlt történéseit, az ügyel kapcsolatban.
Ezt követően a Molnár Eszter a VEGASZ elnőke, és a Kenderfűz néptánccsoport vezetője tartott egy rövid viseletbemutatót Kalotaszegi, Moldvai és Kalocsai viseleteket ismertetve. Segítségére voltak Kántor Magdolna és Kovácsné Bognár Katalin a tánccsoport tagjai. Eszter kalotaszegi viseletben, Magdi moldvaiban és Kati kalocsaiban volt látható.
Zárásként Szűcs György - a Dorogi IPOSZ és Országos Fémipari Ipartestület (OFI) elnöke: "Pályaválasztási Tanácsadás - Más szempontokat is figyelembe véve" című előadását hallgathattuk meg.
Az előadások után egy kis beszélgetésre invitáltuk a jelenlévőket, közben megtekinthették a kiállításokat és fogyaszthattak is kávét pogácsát. Köszönjük Lajkó Frigyesnek, hogy mint mindig most is, a szokásos precizítással biztosította ezeket számunkra!
A mai kis találkozó tehát nagyon jól sikerült, minden résztvevő vidáman, és új információkkal a birtokában távozott délután.

Veszprém:

Veszprémben a Jeruzsálemhegyen tartottunk egy városismereti sétát.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A 2019. évi Országos Honismereti Akadémiát Kőszegen tartották, ahol egyesületünk is képviseltette magát.

 

 

Veszprém megyében több mint 40 tájház, illetve helytörténeti gyűjtemény, emlékmúzeum található értékes tárgyi és iratanyaggal, amelynek jelenleg csak a fele működik.

Tudjuk, hogy minden egyes tájház létrejötte, működése, jelene és jövője a legnagyobb mértékben a helyi szándékok, lehetőségek, adottságok és erőforrások függvénye, mégis vannak hasonlóságok és közös vonások a jó működtetésben és a problémákban egyaránt, amelynek megbeszélése segítséget nyújthat.

Szeretnénk a jó gyakorlatok bemutatására, a problémák megbeszélésére műhelybeszélgetés-sorozatot indítani, ahol lehetőséget teremtünk arra, hogy a gyűjtemények kezelőit és fenntartóit összehozzuk a tájházak szakmai munkáját segítő néprajzos, történész, restaurátor és PR szakemberekkel, és szeretnénk tájékoztatást adni a pályázati és együttműködési lehetőségekről is.

Az első műhely-beszélgetésre 2019. június 28-án Paloznakon került sor.

Időpont: 2019. június 28. péntek
Helyszín: 8229 Paloznak, Fő u. 10.
Program:
9:00–9:30 regisztráció
9:30–09:40 köszöntők Czeglédy Ákos Paloznak polgármestere,
Csirke Orsolya igazgatóhelyettes, LDM, Veszprém
09:40–10:00 A tájház alapítás kezdeti lépései –
Prikler Szilvia Beatrix néprajzos-muzeológus, Magyar Tájházak Központi Igazgatósága,
Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendre
10:00–10:20 hozzászólások
10:20–10:40 A megelőző műtárgyvédelem, állományvédelmi szakfelügyelet –
Cziráki Veronika restaurátor, osztályvezető, Műtárgyvédelmi Osztály, LDM, Veszprém
10:40–11:00 hozzászólások
11:00–11:20 Jó gyakorlat bemutatása: Paloznak –
Czeglédy Ákos Paloznak polgármestere
11:20–11:40 hozzászólások
11:40–12:10 Együttműködési lehetőségek a megye civilszervezeteivel –
Márkusné Vörös Hajnalka, elnök Veszprém Megyei Honismereti Egyesület
12:10–12:30 hozzászólások
12:30 – ebéd
13:30– 13:50 A tájházak helye és lehetőségei az Európa Kulturális Fővárosa 2023 Veszprém Programban - Mike Friderika a Hétfa Kutató és Elemző Központ munkatársa
13:50–14:10 hozzászólások
14:10–15:00 Problémafelvetések, válaszadá

Együttműködő partnereink: Paloznak Község Önkormányzata, Magyarországi Tájházak Központi Igazgatósága, VEB2023 ZRT.

A Veszprémi Szemle 53. számának bemutatója alkalmából, a kavicsfogú álteknős témáját bemutató kamara kiállítást szerveztünk az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Kisfaludy terme előtti folyosón.

A kiállítás apropóját a lapszámban megjelenő Bontó László tagtársunk által jegyzett A mi kavicsfogúnk, a veszprémi kavicsfogú álteknőst és megtalálásának körülményeit bemutató terjedelmes tanulmány adta.

 

 

Egyesületünk is meghívást kapott a 2019. évi veszprémi könyvhétre, ahol bemutattuk Molnár Jánosné Mesélő házak kötetét.

 

 

Veszprém Megyei Honismereti Egyesület

Adószámunk: 19263157-1-19

Copyright 2022. 
Veszprém Megyei Honismereti Egyesület

Székhely: 8200 Veszprém Füredi út 55.

Email:
elnök:
mvorosh@gmail.com
központi:
honismeret@gmail.com
Veszprém Megyei Törvényszék
60.106/1991

Megyei nyilvántartási szám: 19-02-0000681

Régi formátumú nyilvántartási szám: 681

Alapítás éve: 1991
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram