HÁZGYÁR

TUDTA, hogy a veszprémi házgyárban 30 ezer lakás elemeit gyártották le?

Kisfilm: Házgyártás


A Gazdasági Bizottság 1970-ben döntött arról, hogy Veszprémben házgyár megépülhet. A Veszprém Megyei Állami Építőipari Vállalat (VÁÉV) saját erőből megvalósított beruházását, hazánk kilencedik házgyáraként, 1975. március 9-én avatták fel. Bár a veszprémi házgyár szovjet technológiát alkalmazott ugyan, de a szakemberek, a kecskemétihez hasonlóan a Larsen Nielsen házgyár után a legkorszerűbbnek tekintették.

1976-tól a vállalat közel 30 ezer lakást épített szerte az országban, de a határokon túl is (például Káposztásmegyer, Békásmegyer, Líbia, Irak). Óvodák, iskolák, művelődési ház, filmszínház és a megyei kórház új szárnya is nekik köszönhető, mégis az első építőipari nagyvállalat, amely felszámolásra került.

A cég a nyolcvanas évek elején, direkt kormányzati utasításra nagyszabású iraki beruházásba kezdett, amely több százmilliós veszteséggel zárult. Igaz, ennek egy részét a költségvetés átvállalta, de ez sem volt elég a vállalat megmentéséhez.

1982-84 közötti három év alatt a tartozásuk már elérte az egymilliárd forintot. A veszprémiek az ismételt állami beavatkozásban reménykedtek, de hiába, mint ahogy a székesfehérvári Alba Régia Építőipari Vállalattal tervezett fúzió is elmaradt.

Közben a házgyári technológiát a nagy pénzszűke idején, 1986-ban az állam eladta 240 millióért. A felszámolási eljárás 1987. március 5-én kezdődött. Az eljárás irányítóinak nehéz feladatot kellett megoldaniuk: 2500 dolgozó sorsával foglalkoztak, kivitelezőt kerestek a megkezdett beruházásokra, vevőt a termelő eszközökre, épületekre.

A társaság felszámolását 1989-ben fejezték be úgy, hogy a vállalat tartozást nem hagyott maga mögött, mi több a szavatossági és garanciális munkák elvégzésére is volt kapacitásuk és fedezetük. Igaz, ekkor a cég már nem volt sehol, a pénz az állam zsebébe vándorolt.

TUDTA, hogy a Barátság-park fáit az itt lakó családok társadalmi munkában ültették?

TUDTA, hogy a lakótelep iskoláit lengyel munkások építették?

A Fortepan képek a „Gördülő Nap”-on készültek 1980-ban a Báthory István Általános Iskola előtt 1980-ban. Forrás: Szalay Béla/ Fortepan

TUDTA, hogy a Telekom Veszprém kézilabdacsapata innen a lakótelepről indult és az első játékosok a VÁÉV dolgozói voltak?

35 évvel a Veszprém Megyei Állami Építőipari Vállalat (VÁÉV) megszűnése után sincs olyan ember az országban, aki ne hallott volna a cégről. Ha máshol nem, akkor a férfi kézilabda meccsen, amikor a szurkolók az „ÉPÍTŐK” nevet skandálják, s ilyenkor nem a csarnok kivitelezőit, hanem a világhírű csapat alakuláskori névadóját éltetik, amely történetesen a VÁÉV volt.

Múltbatekintő kisfilmje az ÉPÍTŐK veszprémi kézilabdacsapatról -

A Múltbatekintő videójából kiderül, hogy kik is azok az Építők, akik verik a Pick Szegedet. Archív felvételek, ritka fényképek a sorozatban. A hangfelvételen Sokhegyi János beszél, aki a VÁÉV szociális osztályvezetője volt, feladatai közé tartozott többek között a vállalat sport életének szervezése is. Mesél a kézilabdacsapat megalakulásáról, röviden elmondja a történetét.

Egy kis veszprémi ÉPÍTŐK kézilabda-történet:

1953-ban Haladás SK férfi kispályás kézilabdacsapata (Korcsog András, Kunovics György, Lukász Pál, Merényi Gyula, Oszvald Sándor, Pauli Ferenc, Sági Mihály, Sineger Dezső, Veszprémi József) az NB I. osztályában 8. helyezést értek el. 1977-ben a Veszprémi Állami Építőipari Vállalat (VÁÉV) átvette a BVTC színeiben játszó, az NB II-ből akkor kiesett férfikézilabda csapatot, amelynek 1979-ben sikerült visszakerülnie, a következő évben az NB I/B-ben, 1981-től az NB I-ben játszott. A következő negyedszázad során Veszprém város sportéletében példátlan, a magyar sportban sem gyakorinak tekinthető eredményeket produkált városunk férfikézilabda csapata. A nyolcvanas évek közepén kétszer, 1992-től több mint tíz alkalommal nyerte meg a csapat a magyar bajnokságot. Hasonló, vagy talán még valamivel jobb eredményeket ért el a férfikézilabda Magyar Kupa küzdelmeiben. Volt olyan évad, amikor az együttes megnyerte a nemzeti Bajnokságot, a Magyar Kupát és az Európa Kupát is. 2001 tavaszától az átalakított és kibővített Március 15. utcai sportcsarnok ad helyet a csapat játékainak. A csapat sikereinek kovácsai közül néhány játékos: Csoknyai István, Éles József, Gál Gyula, Gulyás István, Gyurka János, Horváth Gábor, Pásztor István, Perez Carlos, Sótonyi László, Sterbik Árpád, Szathmári János, Végh József, Zubjuk Igor, Zsigmond György. A veszprémi férfikézilabda-csapat tagjai közül olimpiákon szerepeltek: 1988-ban, Szöulban 4. helyen szereplő csapatnak Gyurka János; 1992-ben Barcelonában 7. helyen végzettek között Csoknyai István, Éles József, Perger Zsolt, Zubjuk Igor; 2004-ben, Athénban 4. helyen végzettek között Diaz Ivo, Fazekas Nándor, Gál Gyula, Iváncsik Gergő, Pásztor István, Perez Carlos voltak tagja. 1977 és 1981 között és 1986-ban Veszprémi Építők; 1982–1985 VÁÉV Építők; 1987–1990 VÁÉV Bramac néven szerepelt. 1991. februártól VÁÉV–Bramac SE helyett a Bramac SE Veszprém, 1993. januárban a Fotex Veszprém SE nevet vette fel. 2005-től új neve: MKB Veszprém KC. 2008-ban az MKB Veszprém a Kupagyőztesek Európa Kupájának győztese, és tizenhatodik alkalommal nyerte el a magyar bajnokság aranyérmét.

TUDTA, hogy a lakótelep építésének koncepciója az volt, hogy egy tömbházban egy községnyi ember lakását helyezzék el?
vagy
TUDTA, hogy Márton István a lakótelep tervezője a 20. század mintalakótelepét álmodta meg Veszprémben a Felszabadulás úton?

Jutasi 50 EKF kisfilmek:

1. videó

2. videó

3. videó

Az új Felszabadulás úti lakótelep tervezése 1966-ban kezdődött, építése 1980-ban fejeződött be. Az új lakótelep felépítését a negyedik 5 éves tervben fogalmazták meg, szerencsésen olyan helyen, ahol nem kellett szanálni, régi épületeket lebontani.

A leendő lakótelep a belvárostól Északra a Felszabadulás úttól Keletre beépítetlen sziklás altalajon, lejtős terepen, 60 holdnyi mezőgazdasági területén helyzeték el a tervezők.

Veszprémet Papp János megyei párttitkár (1956 után belügyminiszter) ipari és kulturális megyeszékhellyé kívánta fejleszteni. Merész tervei szerint az 1960-as években még csak 20 ezres várost 1985-re 50-60 ezres, 2000-ig 100 ezres lakosú multivárossá kívánta fejleszteni. Mivel Veszprém a kormány akkori tervei szerint C kategóriás településnek számított, nagy hangsúlyt kaptak az óvodák, a bölcsődék, a közműfejlesztés és a szolgáltatások kiépítése.

A lakótelep tervezője Márton István a LAKÓTERV építésze volt, aki a 20. század mintalakótelepét álmodta meg Veszprémben a Felszabadulás úton. Komplex terve csak részlegesen, sok módosítással valósult meg. A tervek elkészítésével a Veszprém Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága bízta meg, a beruházó és egyben a szükséges pénzfedezet biztosítója a Veszprém megyei Beruházási Vállalt volt, akik a fedezet visszatartásával fékezni/módosítani tudták az eredeti tervek kivitelezését.

Alapkőletétel:
A Felszabadulás lakótelep építését 1971. szeptember 24-én a szocialista szerződés megkötésével és lakótelep alapkövének letételével kezdték meg.
Az alapkőben elhelyezett urnát a 218 lakásos VII.j. épület (ma a Munkácsy út 1. épületsor) alapjaiba helyezte el Dr. Radnóti István a megyei tanács elnöke. A szocialista szerződést 16 együttműködő vállalt a Városi Tanács dísztermében írta alá (Kapuváry-ház emelete).

Részletek az alapkő szövegéből:
… Legyen az az alapkő híradás egy későbbi kornak arról a munkáról, amelyet a tervezők, építtetők, építők végeztek a XX. század második felében.
Legyen ez az alapkő valóban alapja, bölcsője, a fölé épülő városrésznek, az új Veszprémnek, amely egészséges, korszerű otthont ad 10 ezer családnak.
Legyen az az alapkő dokumentuma a szocialista városépítésnek, a szocializmust építő Magyarország erejének, fejlődésének!
Veszprém, 1971.


Tervező vállalat: LAKÓTERV, Mélyépítés: MÉLYÉPTERV, Magasépítés: VÁÉV (Veszprém megyei Állami Építőipari Vállalt), Alapozás: VIÉP, Közművesítés: DUVIÉP, Útépítés: KÉV Székesfehérvár, Házgyári elemek szállítója: a GYÁÉV (Győri Állami Építőipari Vállalt) házgyári üzeme, Tolna Megyei ÁÉV,

 

A projekt legfőbb célkitűzése, hogy a helyijárati buszmegállók üvegfelületeit felhasználva az adott városi térhez köthető történetet, az adott helyen élő családok múltját vizualizálja és feldolgozza, bemutatva ezzel Veszprém társadalmának sokszínűségét, teret engedve a város színes történeteinek népszerűsítésének, élményszerű megközelítésének.

A projekt megvalósításának első szakaszában tisztáztuk a buszmegállók tulajdonjogát ( 3 tulajdonos: a Publimont Kft., JC Deaux, Veszprém Városgazdálkodás) és felhasználási engedélyt kértünk a fotók kihelyezésére (Nagyné Kozma Ildikó munkája).

Ezt követően megtörtént az engedélyezett buszmegállók felmérése, térképre helyezése és a felhasználandó felületekről, helyszínekről fotódokumentáció készítése (Bontó László munkája).

Ezzel párhuzamosan árajánlatokat kértünk és kaptunk a buszmegállók dekorációjának nyomtatására és a közbeszerzési eljárást követően megkötöttük a szerződést a SzínVonal BDC Kft-vel a kivitelezésre.

A projekt szakmai tartalmának megalapozásaként Márkusné Vörös Hajnalka 30 veszprémi családdal és személlyel vette fel a kapcsolatot, akiktől családi fotókat és történeteket gyűjtött. A fényképeket beszkenneltük, a családokkal készült interjúk hanganyaga teljes terjedelemben rögzítésre került. Ezek hosszú távú megőrzésre alkalmas formában és eszközön elhelyezésre kerültek az egyesület irattárában. A gyűjtést követően megtörtént a közlésre engedélyezett fotók kiválogatása és a családtörténetek összefoglalása.

A buszmegállók felületén megjelenő képek és ismertetések, QR kódok háttéranyagának elhelyezésére bővítettük az egyesület honlapját (Bontó László és Mészáros Tamás (CarryWeb) munkája). Projektünk támogatási szerződésének megfelelően szorosan kell illeszkednie a Privát Veszprém arculatához. Többszöri kérésünk és jelzésünk ellenére a Privát Veszprém projekt arculata 2022. 12.31-ig nem készült el, így a buszmegállók dekorációjának nyomtatását és kihelyezését, valamint a sétákkal egybekötött átadókat nem tudtuk megvalósítani.

A projekt lebonyolítása során a kötelező és választható horizontális vállalások teljesítéséért a projektmenedzser volt a felelős. Tartotta a kapcsolatot a Támogató szervezettel, elkészítette az előrehaladási jelentést. A projektben szerepet vállaló személyeket folyamatosan tájékoztatta a fenntarthatósági kritériumokról. A projekt fényképgyűjtési és interjúkészítési szakaszában a hulladék keletkezésének megelőzése érdekében a lehető legminimálisabbra csökkentettük a papírfelhasználást. Az interjúalanyok adatkezelési nyilatkozatán kívül minden egyéb dokumentáció digitális úton készült és került archiválásra.

A támogatási időszakon túl megtörtént projektmegvalósításról beszámoló:

Projektünk a VEB 2023 EKF-el kötött támogatási szerződésnek megfelelően szorosan illeszkedett a Privát Veszprém arculatához. Többszöri kérésünk és jelzésünk ellenére a Privát Veszprém projekt arculata 2022. 12.31-ig nem készült el, így a buszmegállók dekorációjának nyomtatását és kihelyezését, valamint a sétákkal egybekötött átadókat nem tudtuk megvalósítani. Sajnos a hosszabbítási kérelmünket a pályázat kiírója elutasította, a nyomtatási költségre kapott támogatási összeget kamatos kamattal vissza kellett fizetnünk.

A projekt megvalósítása viszont nem állt le. Markovits Alíz vezérigazgató asszony kérésére és hathatós támogatásával az EKF Privát Veszprém projektjét menedzselő BuildingScape Hungary Kft. és a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület 2023. február 23-án megállapodást kötött az együttműködésről, amelyben a BuildingScape elismerve a Mesélő Megállók megcsúszott megvalósításának következményeit, magára vállalta a megállók molinóinak nyomtatási költségeit, illetve a korábbi, a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület által a pályázatban vállalt 10 megállóval szemben 30 megálló kivitelezési költségeit vállalta.

2023. július 30-ig a Veszprém helyijáratú megállóiban 15 Mesélő Megálló került átadásra és 3 bemutató sétát tartottunk a háttértörténetek megismerésére. A további 15 megálló 2023. október végéig készül el.

Az eddig megvalósult megállók a következők:

A Jutasi lakótelepen 5 megálló:

  1.  Haszkovo út – A Lakótelep építése
  2. Haszkovo út – VÁÉV Építők
  3. Munkácsy út – Iskolák-fiatalok
  4. Jutasi út – Barátság park
  5. Jutasi út – Házgyári szerelések

Belvárosban 10 megálló:

6.  Budapest út – Belső vasútállomás
7.  Budapest út – Csomay család – Csomay-telep
8.  Budapest út (Hotel előtt) – Zsidó udvar
9.  Budapest út (Hotel előtt) – Búzapiac tár
10. Budapest út (Hotellal szemben) – Veszprémi iparosok: Fix Gábor csizmadiamester
11. Budapest út (Hotellal szemben) – Veszprémi iparosok: Benkő István kádármester
12. Budapest út (Hotellal szemben) – Veszprémi iparosok: Illikmann György csutorásmester
13. Megyeháztér – A veszprémi korzó
14. Jutasi út – Csomay-strand
15. Komakút tér – Komakút-téri laktanya

A megállók mögött a QR-kód egy bővebb szöveges anyaghoz vezet, amely a Privát Veszprém facebook oldalán található: https://www.facebook.com/privatveszprem

A mesélő megállók sétái a következő időpontokban valósultak meg:

  1. séta Jutasi lakótelep 2023. május 26. /
  2. séta Belváros 2023. július 14. /
  3. séta 2023. július 19. Egyetemváros

Részletes bemutatás a Privát Veszprém aloldalunkon tekinthető meg

Húsvétvasárnap kaptuk a szomorú hírt, 98 éves korában meghalt Hogya György helytörténész, Múzeumegyletünk (korábban Baráti Körünk) egyik emblematikus alapító tagja. Idős korában is szinte állandó, elmaradhatatlan résztvevője volt városunk kulturális, múzeumi eseményeinek, rendezvényeinek, előadásainak. Lehetett zuhogó eső, vagy 40 fokos hőség, Gyuri bácsi többnyire jelen volt. Bár egy ideje már bottal járt, még mindig meglehetősen jól tartotta magát.

A Trianon óta – leszámítva az 1938–1945 közti visszacsatolást – Csehszlovákiához tartozó bodrogközi Királyhelmecen (Zemplén vm.) született 1923. július 23-án, Hogya György szabómester és Sánta Anna háztartásbeli házasságából. Tanulmányait szülőhelye Állami Polgári Vegyesiskolájában végezte (1938). 1942-ben irodakezelői szakvizsgát, 1955-ben könyvelői vizsgát tett.

1940-től 1942-ig az ungvári Állami Kórházban dolgozott. 1942-ben került Veszprémbe, az Állami Gyermekmenhelyhez, majd automatikusan ennek jogutód intézményeihez: Heim Pál Gyermekkórház (1948–1976), Csolnoky Ferenc Megyei Kórház (1977–1983), ahol gazdasági munkakörben dolgozott. Innét is ment nyugdíjba tűzvédelmi főelőadóként.

Kórházi munkáját csak háborús katonai szolgálata szakította meg. 1944. augusztus 1-én vonult be Sopronba. Decemberben alakulata kitelepült a németországi Auerbachba. 1945 áprilisától 1946-ig amerikai hadifogságban volt (Heilbronn, Böglingen). Az 1956-os forradalom alatt albérletben lakott a Jókai utcában. A szomszéd szobában alvó szállásadónőjét november 4-én a lakást érő szovjet harckocsi lövedék repesze ölte meg.

Az 1970-es évektől tagja volt a (Vidáné Fodor Zsuzsa történész vezette) Üzemtörténetírók Klubjának. 1978-tól kutatta az Alsóvárosi temető 1848/49-es honvéd sírjait. Szorgalmazta és megszervezte a sírok folyamatos rendben tartását. Alapító és egyik legaktívabb tagja volt a Bakonyi (1990-óta Laczkó Dezső) Múzeum Baráti Körének. Szintén alapító tagja a Veszprém Megyei Honismereti Egyesületnek (1991). Továbbá tagja a Csolnoky Ferenc Emlékbizottságnak (1991). Azonban munkájából eredően legfőként az egészségügy, az orvoslás története érdekelte.

Kezdetben idevágó tárgyi anyagot gyűjtött, majd érdeklődése egyre inkább a téma történeti oldala felé fordult. 1985-ben állandó kiállítást létesített a kórház D-épületének I. emeleti folyosóján. Ifjabb Csolnoky Ferenc (1853–1943) orvos életútjának feltárását követően, ő javasolta, hogy a Megyei Kórház felvegye a jeles veszprémi orvos nevét (1990). Szintén ő indítványozta Sauer Ignác (1801–1863) orvosprofesszor, az 1848-as honvéd orvosi tisztikar megszervezője szülőházának (Rákóczi u. 8.) emléktáblával való megjelölését (2011), valamint Szeglethy György egykori veszprémi polgármester emléktáblájának felavatását (2004).  Folyamatosan publikált, többnyire orvos- és egészségügy történeti, valamint várostörténeti témákban. Számos önálló kötete mellett számtalan újság és folyóirat cikke látott napvilágot. Időnként kisebb-nagyobb tárgy- és/vagy dokumentum-ajándékozással gyarapította múzeumunk gyűjteményét.

Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár 2001-ben életmű-kiállítással tisztelte meg munkásságát.

Kitüntetései: Veszprém Megyéért arany fokozat (1980), Kiváló Munkáért (1983), Honismereti Emléklap (1993), Csolnoky Ferenc-emlékérem (1993), Veszprém városért arany fokozat (1993), Pro Urbe-díj (1999), stb.

Feleségével, Szedlmayer Ilona (1934–2014) könyvtárossal két gyermeket neveltek fel. Anna leányuk (1963) mentálhigénikus, György fiuk (1965) könyvkötő.

Gyuri bácsi jellegzetes, mindig rendkívül jól ápolt, gondozott alakja városszerte és persze múzeum szerte közismert volt. Hullámos, őszes haja szépen megfésülve, bajusza akkurátusan stuccolva, inge frissen vasalva, többnyire nyakkendőt is viselt. Jó kedélyét, humorát, érdeklődését mindvégig megőrizte. Szeretett mindenkivel elbeszélgetni.  Egész életében rendkívül nagy hódolója volt a női nemnek, amit soha nem titkolt. Egyetlen egy alkalom sem múlhatott el anélkül, hogy a hölgyek frizuráját, ruháját ne dicsérte volna meg, vagy más módon ne udvarolt volna nekik. Adattáros kolléganőimnek kifejezetten kedvence volt, „igazi lovag”-ként emlegették.

Sokunknak hiányozni fog. Nyugodjék békében!

Rainer Pál

 

Reindl Erzsébet tanítónőt egész munkássága Tapolca városához, illetve a Tapolcai-medence településeihez kötötte. Itt született 1937-ben és itt végezte elemi és középiskolai tanulmányait a Páli Szent Vince rendi Irgalmas Nővérek Tapolcai Intézetében, majd annak jogutódjában, a Tapolcai Római Katolikus Általános Leányiskolában. A veszprémi Állami Tanítóképző Intézetbe felvételizett, ahol 1957-ben kapott tanítói oklevelet. Tanított Lesencetomajon, Zalahalápon, Sáskán, 1963-tól, tíz éven át mint gyógypedagógus nevelő, majd alsó tagozatos tanítóként, illetve napközis nevelőként. 1971-től 1992-ig iskolájában honismereti szakkört és táborokat vezetett. Diákok sokaságának tette érdekessé, izgalmassá a honismereti munkát, számos szakdolgozat elkészítéséhez nyújtott fontos szakmai segítséget. Szemléltető anyagait más iskolákban, szaklapokban példaként tették közzé.[1]

Nyugdíjazása után 1994-től 2004-ig minden nyáron honismereti tábort vezetett a tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskolában. A 8–10 napos táborokban közel 50 tanuló és néhány felnőtt, többnyire pedagógus vett részt. A táborozók megismerkedhettek Tapolca és környéke természeti kincseivel, történelmi eseményeivel, népszokásaival. Személyes kisugárzásával olyan személyiségeket nevelt, indított útjára, aki lakóhelyük és környéke történelmének kutatásában megyeszerte, de országosan is ismertek lettek, többek között mint Hangodi László történész, Cseh Balázs muzeológus, Farkas Gabriella  mesterpedagógus, a Nyirádi Erzsébet Királyné Általános Iskola igazgatóhelyettese.

1992-től nevéhez fűződik a Török János Népfőiskola megalapítása és vezetése, amely Tapolca és vonzáskörzete hagyományainak megőrzését, megismertetését és terjesztését tűzte ki céljául.

Aktívan részt vett a tapolcai önkormányzat kulturális bizottságának munkájában és huszonöt éven át irányította a tapolcai Kertbarát Kört. Évtizedeken át vezetőségi tagja volt a Veszprém Megyei Honismereti Munkabizottságnak, a későbbi Veszprém Megyei Honismereti Egyesületnek. Nevéhez fűződik a Tapolcai Életrajzok kiadványsorozat írása, szerkesztése, a helyi emlékezetből kitörlődött tapolcai személyiségek életútjának feltárása és megőrzése. Köztük Miltényi József 1848-as honvédtiszt majd ügyvéd,[2] a tapolcai zsidóság és a Tapolca környéki malmok és molnárok eltűnt világának megörökítése.[3] Számos kiállítást rendezett saját készítésű fotóiból, amelyek nagy értéket képviselnek a Tapolcai Városi Múzeumban. Javaslattevője, szervezője volt annak, hogy a legendás emlékű Gyulaffy László csobánci várkapitánynak szobra álljon ma Gyulafirátóton és Gyulakeszin. Ő kezdeményezte, hogy a Tihanyi-félsziget után a Szent György-hegy is tájvédelmi körzetté váljon. Haláláig dolgozott azon, hogy Tapolcán emlékmúzeuma legyen Batsányi Jánosnak. Erzsi néni élete végéig fáradhatatlanul dolgozott, gyűjtötte, rendszerezte a jelen, kutatta a múlt eseményeit. Tapolcán és a környéken nehéz elképzelni olyan kulturális rendezvényt, ahol ne jelent volna meg fényképezőgéppel a kezében. De a város és térsége helytörténetével kapcsolatban sem igazán lehetett olyan kérdést feltenni a nyugalmazott tanárnőnek, amelyre ne tudta volna a választ adni.

Elhivatottan és nagy szakmai igényességgel követte nyomon nem csak az általa tisztelt és nagyra becsült személyek és családok, de az általuk hátrahagyott iratok sorsát is. Helyismerete és személyes kapcsolatai olyan források felkutatását és levéltárba mentését tette lehetővé, amelyek biztos pusztulásnak voltak kitéve. Így került levéltárba a tapolcai Kocsor István és családjának irathagyatéka,[4] a lesencetomaji Molnár Károly és a velük rokon Hári Dezső molnárok családi iratai és a velük szomszédos Handler, Hári és Szitás malmok államosítására és ellenőrzésére vonatkozó dokumentumok az 1890-es évektől 1974-ig.[5] Neki köszönhetjük Csanda Elek tapolcai kertészmérnök iratainak megmentését.[6] Tapolcai Életrajzok kiadványsorozatának kéziratai és a hozzá gyűjtött források is a Veszprém Megyei Levéltár gyűjteményét gazdagítják.[7]

Erzsi néni még betegen is a közösségért élt és dolgozott, s már mozgásában erősen korlátozva is csak a városért akart tenni, ahogy mindig. Önzetlen volt, aki mindig csak adott és adott. Életműve halála után is szolgálni fogja városát és a térségét.

Márkusné Vörös Hajnalka

[1]Reindl Erzsébet: A szabadidő hasznos eltöltése a napközi otthonban és a családban. A Tanterv kiegészítő anyagának feldolgozása. Veszprém, 1981. 45 p.

[2]Reindl Erzsébet: Miltényi József emléke és kultusza Tapolcán. In: Veszprém megyei honismereti tanulmányok 17. 119-126.

[3]Reindl Erzsébet: Feljegyzések a Tapolcai és Tapca környéki malmokról. Taploca, 2005. 55 p.

[4]MNL VeML XIII.103: A Kocsor család (Tapolca) iratai 1961–1979. Kocsor István és családja 18 éven át küzdött földjeik elvétele és TSZ szervezés ellen, végül sikertelenül.

[5]MNL VeML XIII.104: Molnár Károly és családja (Lesencetomaj) iratai, 1890–1974.

[6]MNL VeML XIV.101: Csanda Elek tapolcai mezőgazdász iratai, 1970–1985.

[7]MNL VeML XV.54: Tapolca környéki vonatkozású iratok gyűjteménye, 1885–1934.

Simon Gyula 1927. május 19-én született Csajágon, református földműves családban.  A Református Elemi Népiskola, majd a balatonfűzfői Iparos Tanonc Iskola elvégzése után lehetősége volt a repülők közelébe kerülni. Tanult a kassai Repülőgép-szerelő iskolában (1944), majd alhadnagyi fokozatot szerzett a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolán (1946-1951), de nem maradhatott sokáig szeretett vadászrepülői közelében. A repülés iránti elhivatottságát a csajági iskola repülőmodellező szakkörében adta tovább, amelynek 20 évig volt vezetője (1965-1985). Visszakerült szülőföldjére és harminc évig (1957-1987) a balatonfüzfői Nitrokémiánál dolgozott villamos szerelői, gépkezelői és erőmű-kezelői munkakörökben.

Szülőfaluja iránti tisztelete indította el a Csajággal kapcsolatos gyűjtőmunkára, szűkebb és tágabb közösségének értékmentésére. Adatokat gyűjtött, fotókat készített, emlékezetben őrzött tudásanyagot jegyzett le.  Évekig kutatott kitartóan a Veszprém Megyei Levéltárban, hogy ismereteit időben is kibővítse. Több pályázaton eredményesen vett részt, a Lakitelek Alapítvány és a Laczkó Dezső Múzeum Baráti Köre is elismeréssel adózott munkája iránt. Csajág történetét összefoglaló könyve 2012-ben jelent meg. A Veszprém Megyei Levéltár különösen hálás azért a közel 20 éves értékmentő munkáért, amelynek során Levéltárba került több értékes  csajági dokumentum, családi és személyes irat, fotó, visszaemlékezés, ezzel segítve az ő nyomdokain járó kutatókat és értékmentőket. 

Egyesületünknek 2001 óta volt hűséges, aktív tagja. Emlékét szeretettel és tisztelettel őrizzük meg!

Ismét búcsúzunk egy kedves alapító tagunktól, Wöller István malomkutatótól, aki nemrég köszöntöttünk 90. születésnapján. 

2020. április 3-án reggel pihent meg a várpalotai kórházban.

 

Wöller Istvánt (Pista bácsit) a Jóisten értékmentésre és értékteremtésre hívta el, s ő követve szándékát a legnehezebb élethelyzetekben és történelmi korokben is betöltötte akaratát.

Gyermekfejjel kezdte írni  az élete végéig vezetett „Naplófeljegyzéseit”, amelyben megörökítette mindazt, amit megfigyelt és fontosnak tartott, értékes korlenyomatot hagyva ezzel az utókor számára. Ezekből a naplójegyzetekből válogatva született meg a leventesorsról írt kötete (Tizenötévesen Németországban 2006.) és ebből táplálkozott a szülőfalu története iránti elkötelezettsége, amelynek összefoglalására is jutott idő és kitartás (Gétye község történetéből, 2013.). S miközben szorgalmasan írta naplóját, minden számára érdekes, begyűjthető tárgyat is összeszedett az alkatrészektől a ledobott lőszereken és pisztolyon át a malomszerkezetekig. Mindenből barkácsolt, épített vagy javított, nem véletlen, hogy a kovács szakvizsgától az energetikus és mérnökképző tanfolyamon át képezte magát és lett jó malomipari szakember és a malmok országos hírű szaktekintélye. Nincs Veszprém és Zala megyében olyan malom, amelyet Pista nem ismert és nem dokumentált volna. 

Örömmel adta tovább ismereteit. Több ezer látogatóval ismertette meg Örvényesen a vízimalmok történetét és működését, s az utóbbi években nagy szeretettel vezete be a gyermekeket a malmok izgalmas világába. Könyvei és tanulmányai mind mind ezt a gazdag, szolgáló életutat dokumentálják. Tudjuk, hogy a Teremtő szándékát betöltve minden jó akarat és cselekedete beirattatott az Élet Könyvébe. Legyen örök békessége!

Veszprém Megyei Honismereti Egyesület

Adószámunk: 19263157-1-19

Copyright 2022. 
Veszprém Megyei Honismereti Egyesület

Székhely: 8200 Veszprém Füredi út 55.

Email:
elnök:
mvorosh@gmail.com
központi:
honismeret@gmail.com
Veszprém Megyei Törvényszék
60.106/1991

Megyei nyilvántartási szám: 19-02-0000681

Régi formátumú nyilvántartási szám: 681

Alapítás éve: 1991
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram